A Dávid-szobor körül fellángolt prüdéria-botrány nem egyedi eset, bár 2023-at írunk, időről időre hallani hasonlókról, volt, aki a Bibliát is ki akarta tiltani az iskolákból, mondván az pornográf. De mi különbözteti meg a meztelen test művészi ábrázolását a pornográfiától? Művészeti szakértőkkel beszélgetett a HVG újságírója, Nemes Nikolett, köztük Tatai Erzsébettel, intézetünk tudományos főmunkatársával, aki elmondta: „A meztelen ábrázolás közel sem a reneszánsz sajátja volt, közvetlen előzményként középkori faragványokon is megjelent, habár alanyai kezdetben kizárólag Ádám és Éva, esetleg Noé voltak”.

sandro botticelli la nascita di venere google art project edited boritoSandro Botticelli: Vénusz születése (forrás: Wikimedia Commons)

Valóban nem könnyű kérdés, hol húzzuk meg a határt. „Leginkább a néző tekintetén múlik, illetve azon, hogy egy csupasz testre pornográf céllal tekint-e. A meztelenség felmutatása önmagában nem nevezhető pornográfnak” – mondja, hozzátéve, hogy még az erotikus töltetű Zsuzsanna- vagy Éva-ábrázolások sem sorolhatók ebbe a kategóriába. Nem utolsósorban azt is figyelembe kell venni, hogy ezek a művek egy másik kor vizuális kultúrájának lenyomatai; a szakértő úgy véli, a Dávid-szobor és a reneszánsz alkotások felé irányuló agresszió fakadhat egyszerűen az ismeretek hiányából is.

Tényleg bajuk lesz a gyerekeknek attól, hogy művészi aktokat mutatnak nekik? című cikk itt olvasható.