Az Evangélikus Országos Múzeum és a Bölcsészettudományi Kutatóközpont Művészettörténeti Intézetének együttműködésében létrejött kiállítás újra megnyílt és 2020. augusztus 26-ig várja a látogatókat!

John Brampton Philpot angol fényképész elefántcsont faragványok másolatait ábrázoló fényképsorozatának bemutatása mellett, mely „Pulszky Ferencz ajándoka”-ként 1870-ben került a Magyar Nemzeti Múzeumba, az európai műtárgymásolás történetébe is bepillantást nyújt. A másolás az ókor óta a kulturális hagyományok átörökítését biztosító alapvető tevékenység. A műtárgymásolatok a koraújkortól kezdve részben kiegészítették a műgyűjteményeket, részben pedig – elsősorban az illusztrált gyűjteménykatalógusok metszeteinek a segítségével – megismertették az érdeklődőkkel a sokszor nehezen látogatható, elzárt gyűjtemények értékes műtárgyait. A 17. századtól a műtárgymásolatoknak jelentős szerepük volt az akadémiai művészképzésben, illetve – az iskolai és egyetemi gyűjtemények révén – általában az oktatásban is.  A nagy mennyiségben sokszorosítható reprodukciós grafikák emellett fontos szerepet játszottak a képző- és iparművészeti, építészeti stílusok formai elemeinek az elterjesztésében is.

Mivel a koronavírus járvány miatt a kiállítás tervezett megnyitója előtt néhány nappal bezártak a hazai múzeumok, mind a megnyitót (https://eom.lutheran.hu/node/1389), mind a kiállítás részletes bemutatását áthelyeztük a virtuális térbe  (http://masolattortenet.mi.btk.mta.hu/). A Bölcsészettudományi Kutatóközpont munkatársai (Égető Attila, Papp Júlia, Somogyvári Virág) által létrehozott magyar – angol nyelvű honlapon a látogatók megtekinthetik a kiállítás tablóit és a 12 tárlóban bemutatott tárgyakat, illetve a hozzájuk kapcsolódó magyarázatokat. Elolvashatják a virtuális megnyitón elhangzott beszédeket, megnézhetik a kiállítás enteriőrfotóit. A tárlathoz készült érintőképernyőre tervezett alkalmazásra kattintva bepillantást nyerhetnek két hazai és egy külföldi  másolatgyűjteménybe, a linkgyűjtemény segítségével pedig ellátogathatnak számos, műtárgymásolatokkal foglalkozó honlapra.

Az online kiállítássá alakult tárlat az alábbi linken tekinthető meg:

http://masolattortenet.mi.btk.mta.hu/exhibits/show/pulszky-kiallitas

pulszky 2

A kiállítás első részében a műtárgymásolás fontosabb műfajai – a rézmetszet, a gipszmásolat, a fénykép – mellett megismerkedhetünk a Fejérváry–Pulszky-gyűjteménnyel és a 19. századi európai és hazai műtárgymásolási mozgalommal is. A kiállítás második része Philpot elefántcsont faragványok másolatairól készített fényképsorozatát mutatja be, számos olyan korábbi rézmetszetes könyvillusztrációval, rajzzal, illetve 19. századi gipszmásolattal együtt, melyek a Philpot képein szereplő tárgyakat ábrázolták.