Az osztályról

Osztályvezető: Havasi Krisztina

Munkatársak: Bara Júlia, Bubryák Orsolya, Gulyás Borbála, Havasi Krisztina, Kaánné Finy Heidi, Lővei Pál (szenior), Mentényi Klára, Mikó Árpád, Nagy Eszter, Pócs Dániel, Somogyvári Virág, Ugry Bálint

2015 februárjában indult az OTKA PD 112126. számú, „Adatok az Árpád-kori művészet történetéhez” című posztdoktori kutatási programja. Ennek keretében, a korábbinál komolyabb lehetőségekkel folytatódhatott az Árpád-kori építészet és épületszobrászat egri és Egerhez kapcsolódó emlékanyagának kutatása a pécsi, a zalavári, a kutaspusztai és a székesfehérvári, 11–12. századi kőfaragványok elemzésével. Az MTA CSFK Archeometriai Kutatócsoportjával együttműködésben sor került egyes kutaspusztai, szombathelyi és jáki faragványok természettudományos vizsgálatára is. A székesfehérvári prépostság emlékanyagát, kőfaragványainak bemutatását célzó, az Árpád-házi kutatóprogram keretében készülő múzeumi kiállítás szakmai előkészítése 2018-ban is folytatódott. Az év folyamán elkészült a kiállítás forgatókönyve, a falakon és a tárgyak mellett, a filmekben, továbbá a kiállításban elhelyezett „könyvekben” megjelenő szövegekkel, a felhasználandó fotók összegyűjtésével. A csoport munkája keretében – elsősorban publikációk útján – folytatódott a középkori Magyarország síremlékei katalógusának gyűjtő- és szerkesztő munkája. Az év folyamán folytatódott Jász-Nagykun-Szolnok megye építészeti töredékei katalógusának (Lapidarium Hungaricum) gyűjtő- és feldolgozó munkája. Pécsett, a középkori székesegyház 12. századi faragványegyüttesén belül az apostolalakokkal dísztett, ornamentális vakfülkesorral tagolt szerkezet, az altemplomi lejáratok, valamint a pécsi román kori székesegyház 12. századi márványfaragványainak művészettörténeti vizsgálata és felmérése folytatódott. A 11. századi emlékek közül az egykori zalavári bencés apátsági templomhoz, valamint a székesfehérvári Szűz Mária-prépostsági templomhoz köthető magas kvalitású, nagyrészt márványból faragott kisépítészeti töredékek (mellvédes szerkezetű rekesztőarchitektúrák és díszpadlók töredékei) vizsgálata folytatódott a Keszthelyi Balatoni Múzeumban (Zalavár), illetve Székesfehérváron. Az intézet egyik tudományos segédmunkatársa az Österreichische Nationalbibliothek Cod. 325-ös jelzetű kódexének, Johannes de Vico Világkrónikájának gazdag miniatúradíszével kapcsolatos vizsgálódásai megerősítették azt a korábbi benyomását, hogy a Világkrónikát ugyanaz a flamand miniátor festette, aki a Mátyás Gradualét. Ezzel nemcsak egy új, jelentős művel sikerült gazdagítani a Graduale flamand miniátorának eddig œuvre-jét, hanem az életpályájának egyik fontos állomását sikerült megjelölni, és újabb bizonyítékot nyert a késő középkori mesterek nagyfokú mobilitása is. A kódex 1495 körül, tehát Mátyás halála után készült Szép Fülöp Burgundia hercege számára, valószínűleg Brüsszelben, s így arról tanúskodik, hogy az 1480-as években Közép-Európában működő flamand miniátor az 1490-es években visszatért a Németalföldre. A Világkrónika kodikológiai, paleográfiai és filológiai vizsgálata arra mutat, hogy a szerző, Johannes de Vico autográf kéziratáról van szó, aki rendhagyó módon szoros együttműködésben dolgozott a miniátorral ezen a bonyolult szerkezetű, összetett lapelrendezésű köteten. A Művészettörténeti Intézethez tartozó „Műemléki topográfiai kutatások Kőszegen és Tokaj-hegyalján” című projekt megvalósításán dolgozott az intézet egyik tudományos munkatársa (NKFIH/OTKA K109323), amely 2018. szeptember 30-án zárult le. Ennek keretében több helyszínen kiterjedt levéltári kutatásokat végzett, emellett megírta a kőszegi épületekről szóló szócikkeket és a mesterek adattárát. Öt év munkájának lezárásaként Rómában (Viella Kiadó) megjelent a "The Art of Medieval Hungary" című, a középkori magyarországi művészetet átfogóan bemutató, katalán-olasz-magyar szerkesztésű (egyik szerkesztője a kutatócsoport vezetője), angol nyelvű kötet – benne többek között a munkacsoport három tagjának 9 és egyik senior tagjának további három tanulmányával. Fontos tanulmányok születtek a középkori és újkori síremlékművészet, a késő középkori kodikológia, a középkori kőfaragás-története, a magyarországi építészettörténet, a középkori és kora újkori epigráfia témakörökben, többek között az MTA BTK más (Történeti és Régészeti) intézeteivel történő együttműködés keretei között is. A csoport tagjai részt vettek a Corvina könyvtár budai műhelyét, a Magyar Nemzeti Múzeumban rendezett reformáció kiállítások szakértői, kurátori munkálataiban.

Az intézet egyik tudományos főmunkatársa folytatta kutatásait a Mátyás-kori reneszánsz művészet tárgykörében. Kutatásai középpontjában egyrészt a Corvina könyvtár kódexei, tágabban tekintve a korai magyarországi humanista könyvkultúra emlékei, illetve a budai királyi rezidenciához köthető, firenzei eredetű szobrászati emlékanyag áll. A korai magyarországi humanista könyvkultúra körében végzett kutatások elsősorban az 1460-as években, Firenzében keletkezett kódexek provenienciájának jobb megismerésére irányultak. Ezek a kutatások segítenek jobban megérteni a királyi könyvtárba részben bekerült, firenzei, fehér indafonatos díszítésű kódexek eredetét: megrendelőik között immár Handó György és Vitéz János mellett Janus Pannonius pécsi püspököt is egyértelműen azonosítani lehet. Ezen kutatások hozadéka továbbá egy korábban a magyar kutatás számára teljesen ismeretlen kódex azonosítása is, amelynek scriptora a pécsi káptalani testület tagja, Besenyő Miklós éneklőkanonok volt 1469-ben. (Firenze, Biblioteca Riccardiana, Cod. 438.) Az intézet egyik tudományos munkatársa is tagja A reneszánsz művészet Magyarországon (NKFIH K120495) kutatócsoportnak, amely a magyarországi reneszánsz művészet kézikönyvének a megjelentetését készíti elő. Ehhez kapcsolódóan tovább dolgozott annak a kismonográfiának az elkészítésén, amely Bocskay György kalligráfus (†1575) pályáját és művészetét mutatja be. Ezek alapján a Bocskay Györgynek tulajdonítható, kalligrafikus díszítéssel ellátott, egyleveles armálisok száma tovább bővült. Ebben az évben jelent meg továbbá egy tanulmánya (lásd alább), amelyben újabb kutatási eredményeit ismertette: Bocskay György 1565-ben készítette el Nádasdy Tamás és felesége, Kanizsay Orsolya síremlékére a maratott feliratokat. A nádor lékai temetésére és a tumba felállítására 1566 áprilisában került sor. Testét Egervárról hozatták át, a lékai várban kialakított új családi kriptába. A sírfelirat és egy hozzá csatolt Nádasdy Tamás-életrajz a nádor titkárának, Szentgyörgyi Gábornak a műve volt, amelynek a kézirata Istvánffy Miklós történész másolati könyvében is megőrződött (OSzK, Kézirattár, Fol. Lat. 2275., 190r–194r). Tiroli Ferdinánd főherceg ambrasi Kunstkammerében a kéziratokat és nyomtatványokat a gyűjtemény 1596-os inventáriuma szerint külön szekrényben őrizték. A tanulmányban ezeket vette számba és bemutatta ezek főbb típusait. Itt őrizték Bocskay György egyik kéziratát is (Österreichische Nationalbibliothek, Bécs, Cod. ser. n. 2664.), amely eredetileg I. Ferdinándnak készült 1562 táján. Kutatásai derítették ki, hogy ez a mű mintaként szolgált azokhoz az antikva betűs, maratott feliratokhoz, amelyeket a kalligráfus I. Miksa innsbrucki síremlékéhez készített 1563–1568 között, valamint hogy a síremlék munkálatait 1564 után Tiroli Ferdinánd irányította, aki ennek kapcsán Bocskay Györggyel személyesen is találkozott. Az Intézet egyik tudományos tanácsadója tovább folytatta a magyarországi reneszánszra vonatkozó kutatásait, amelyek az NKFIH K120495 sz. projektben (A reneszánsz művészet Magyarországon) foglalt feladatok megoldását célozzák. Megjelent e témakörben egy tanulmánya a török hódoltság művészetének (és e művészet tudományos recepciójának) problémáiról, egy másikban feldolgozta Verancsics Antal, a 16. század második fele igen jelentős mecénásának műpártolását, egy harmadik, szintén megjelent tanulmányában a történetíró Istvánffy Miklós és a képzőművészet kapcsolatát elemezte. Megjelent egy idegen nyelvű tanulmánya is a Corvina aranyozott bőrkötéseiről (a Supplementum Corvinianum-sorozat új tanulmánykötetében). Részt vett a MNL Országos Levéltár Mátyás-kori címeresleveleket közzé tevő (sajtó alatt lévő) kiadványának előkészítésében, és részt vett az OSZK Corvina-kiállításának – A Corvina könyvtár budai műhelye – előkészítésében, illetve – szerkesztés alatt lévő – katalógusának írásában. Sajtó alá rendezte az Intézet elhunyt munkatársa, Kerny Terézia válogatott tanulmányait, amelyek jelentős része késő középkori és kora újkori ikonográfiai témákat érint.

Az intézet egyik tudományos főmunkatársa 16–17. századi gyűjteménytípusokat és azok megjelenési formáit, hozzáférhetőségét és recepciótörténetét vizsgálta. Elsőként Hans Steininger augsburgi kereskedő eddig kevéssé ismert Kunstkammerét kezdte feldolgozni, amelynek jegyzékét korábbi levéltári kutatásai során találta meg. A kollekciót Steininger feltételezhetően a 17. század első évtizedeiben hozta létre, és leszármazottai az 1640-es, 1650-es évek folyamán darabonként adták el. A művek túlnyomó többsége a 16. század közepén készült, ezért felmerült, hogy ezek azonos elődgyűjteményre vezethetők vissza, a velencei eredetű képek feltűnő túlsúlya miatt vélhetően olyasvalakiére, aki szoros kapcsolatban állt Velencével. Több jel utal arra, hogy ez a személy az évtizedekig Velencében rezideáló Christoph Fugger lehetett. A gyűjtemény sorsának kutatása, további művek azonosítása jelenleg is folyik. A mű több év kutatómunkáját foglalja össze: egy ismeretlen tulajdonú, 17. századi bécsi műgyűjtemény darabjainak sorsát kísérte figyelemmel benne. A gyűjtemény különlegessége, amely miatt még pontatlan adatoltsága ellenére is figyelmet érdemel, az a benne található műtárgyak kimagasló értéke. Olyan fontos műalkotások provenienciájára sikerült fényt deríteni, mint például Hans Baldung Grien mitológiai képsorozatának azóta szétszóródott darabjai, a prágai Nemzeti Galéria gyönyörű Christoph Paudiss-portréja, Bartholomäus Spranger Amerikába került Ecce homója, vagy a gyűjtemény legértékesebb darabja, egy antik császárkámeó, amely a 18. század eleje óta a porosz királyi gyűjteményt (ma a berlini Staatliche Kunstsammlungen) gazdagítja. Ennek a munkának a keretében Christoph Anton Migazzi bécsi érsek és váci püspök alig ismert, elsősorban délnémet és osztrák gótikus táblaképekből álló kollekciója darabjainak vizsgálata is megtörtént, némelyiket sikerült korábbi őrzési helyéig visszavezetni. Az intézet egyik tudományos munkatársa Károlyi Alajos budapesti palotájával és gyűjteményeivel kapcsolatosan jutott új eredményekre a Károlyi-levéltárban (MNL OL), Budapest Főváros Levéltárában, a Magyar Képzőművészeti Egyetem Levéltári és Könyvtári Gyűjteményében, az Iparművészeti Múzeum Adattárában és Fotótárában végzett munkája során, ahol hitbizományi leltárakat, egykor Károlyi-tulajdonban levő műtárgyakkal kapcsolatos iratokat, archív enteriőrfotókat talált, valamint felkutatta a palota előcsarnokát díszítő Lotz-falképekhez készült vázlatrajzokat, és az elpusztult falképeket dokumentáló archív fotókat. Emellett a gyűjtemény szétszóródásának történetét is sikerült felgöngyölíteni levéltári források, a gyűjteményt elárverező svájci aukciósház katalógusai, a nemzetközi szakirodalom, valamint a leszármazottal készített interjú segítségével.