2020 októberében jelentette meg az Új Művészet Alapítvány Tatai Erzsébet „Túlélési gyakorlatok – Szabics Ágnes munkáiról” című kötetét. A könyvbemutatót 2021. június 9-én, szerdán 17 órakor tartjuk a Budapest Galériában (1036 Bp., Lajos utca 158.).

A könyvet bemutatja és a beszélgetést moderálja Szegedy-Maszák Zsuzsanna, művészettörténész.

TataiErzsebet SzabicsAgnes borito B1 vegleges


A Budapest Galéria örömmel mutatja be június 9-én Tatai Erzsébet Szabics Ágnes képzőművészről és a Budapest Galéria művészetpedagógusáról szóló monográfiáját. Ahogy Tatai Epilógusában ki is tér rá, Szabics kreativitásának egyenrangú megnyilvánulási formája ez a két terület, mely szorosan összefonódik egymással és erősíti is egymást. A monográfiában ezúttal az alkotói tevékenység áll a fókuszban: Tatai, aki hosszú idő óta ismeri a művészt és kutatta munkásságát, szisztematikusan veszi végig a meghatározó korszakokat és irányokat, amelyek mind valamiféleképp a neokonceptualizmus irányzatához és továbbgondolásához köthetők Szabics képzőművészeti praxisában. Időrendben haladva és pontos elemzéseken keresztül, először a kilencvenes évek első felének korai installációit, majd a fotóval való kísérletezést mutatja be, amely a kilencvenes évek második felében volt meghatározó Szabics munkásságában. A Túlélési gyakorlatok sorozatról szóló fejezetek válnak a legfontosabbá: itt a köztéri fotóinstallációk és az új típusú szeriális művek kerülnek a középpontba. Ahogy Tatai Erzsébet fogalmaz, Szabics Ágnes „művészetének mind tökéletesebb szisztematikussága (egyre kifinomultabb, bonyolultabb rendszerekkel) és elanyagtalanodása (például az átlátszó anyagok használatával), a művész elrejtőzése munkáiban és munkáival mind erre (megjegyzés: a konceptualizmus jelenlétére) mutat.” Ugyanakkor az is izgalmas kérdéssé és egyben hiánypótlóvá válik egy ilyen monográfia kapcsán, hogy az eltűnő, efemer, pusztán dokumentációként létező műtárgyakat milyen módon lehet ma értelmezni és visszaadni az olvasó számára.
Az eseményt a galéria udvarán rendezzük meg.

Kérjük, vegyék figyelembe az alábbi
látogatási szabályokat:

A vonatkozó kormányrendelet értelmében a galéria területét csak a koronavírus ellen védett személyek és a felügyeletük alatt lévő kiskorúak látogathatják.
- A belépési jogosultságot hatóság által kiállított, plasztik kártya alapú vagy elektronikus Védettségi Igazolvány és fényképes igazolvány együttes felmutatásával kell igazolni, melyet a jegypénztárosok és teremőrök jogosultak ellenőrizni.
- Kötelező minden látogatónknak belépéskor a kézfertőtlenítés, valamint az intézmény egész területén az orrot és szájat eltakaró maszk viselése.
- Kérjük, ügyeljenek a 1,5 méteres távolság betartására!

A fenti intézkedések betartásának hiányában nem áll módunkban fogadni a látogatót!