Ismét #ruhatárvan! Az MTA Művészeti Gyűjtemény kamarakiállítása

Barabás Miklós portréit mindeddig leginkább a „hasonlóság” keretei közt értékelték és értelmezték, mint amelyek egyének fiziognómiáján és személyiségén, társadalmi státuszán túl magának a nemzetté válás időszakának – mindennapjainak, művészeti eszményeinek – hű képét is adták. Ez a hazai viszonyok, a nemzeti narratívák, a biedermeier (realizmusa) és a dokumentálás körébe zártság azonban elfedte műveinek, művészetének az európai portréfestészet hagyományában és teóriáiban gyökerező eredőit; vizuális műveltségét és érzékenységét, tudatosságát, sőt reflektivitását is.

A kiállítás éppen ezért máshonnan – a képiség, sőt a képiség klasszikus doktrínái felől – térképezi fel az (igaz- és) valószerű sokféle és sokrétű megnyilvánulását életművében (az Akadémia tulajdonában álló portréin, több mint negyven tárgyon keresztül). A kiindulópontot az antikvitástól egészen a 20. századi művészet- és irodalomelméleti gondolkodást meghatározó verisimilitudo (úgy is mint vraisemblance, verisimilitude) elve jelenti. A gondolati rendszer segítségével körülírhatók képzőművészeti és irodalmi alkotások társadalmi, kulturális, műfaji, önreferenciális és intertextuális regiszterei is. Ez az elméleti háttér jól alkalmazható Barabás portréművészete rétegeinek feltárására, általa ugyanis elkülöníthetők – azaz verbalizálhatók – arcképei „valószerűségének” korábban differenciálatlan (és így feltáratlan) „modalitásai.”

 MGY Barabás kiállítás

A kiállítás 2021. június 20. és június 26. között látogatható. Június 20-án az Emlékhelyek Napja, június 26-án a Múzeumok Éjszakája keretében; mindkét rendezvény regisztrációköteles (regisztrációhoz kérjük keresse fel a https://mta.hu/esemenynaptar honlapot).

2021. június 21. és 25. között 16 órától 21 óráig lehet megtekinteni a tárlatot.* Ezeken a napokon tárlatvezetés minden nap 18 órától. A tárlatvezetéseken maximum 20 fő vehet részt, kérjük részvételi szándékát a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. email címen jelezze. 

Az MTA Művészeti Gyűjtemény és az MTA Könyvtár és Információs Központ rendezvénye.

 

*Felnőttek csak védettségi igazolvány (vagy a védőoltást igazoló hivatalos applikáció) bemutatása mellett látogathatják az épületet, amelyet belépéskor ellenőriznek. 18 éven aluliak csak védettségi igazolvánnyal rendelkező személlyel léphetnek be. (Ajánljuk és köszönjük, ha egymásra ügyelve továbbra is maszkot viselnek a zárt térre való tekintettel.)