A "Látkép 2021 - Művészettörténeti Fesztivál" keretében megvalósult akadémia (re:körbejárás) című kiállítás 2021. október 17-ig látogatható a Humán Tudományok Kutatóházának aulájában (1097 Budapest, Tóth Kálmán u. 4., nyitvatartás: hétfőtől péntekig 10-18 óra között). A kiállításhoz kapcsolódóan Bicskei Éva két alkalommal tart vezetést: október 8-án 17 órától, valamint október 15-én 16 órától.
Koncepció, kép, videó és szöveg: Bicskei Éva (BTK Művészettörténeti Intézet – MTA Művészeti Gyűjtemény)
Kurátor: Hegyi Dóra (tranzit.hu)
Installáció: Kaszás Tamás
Grafika: Bogyó Virág
A projektről:
A Magyar Tudományos Akadémia tulajdonában számos gyűjtés, gyűjtemény található, amelyek évek vagy évtizedek óta, esetenként száz vagy százötven éve gyarapodnak és szolgálnak kutatásokat. Intézményesülésük soha nem volt zökkenőmentes; elhelyezésük, fenntartásuk és szervezésük többször és radikálisan megváltozott. Működésüket – lokális, regionális, országos, nemzetközi, globális vagy éppen univerzális gyűjtőkörük miatt – jelentősen befolyásolták az országhatárok és az államközti viszonyok ismétlődő átalakulásai is. Az idők során a feldolgozásuk és értelmezésük, közreadásuk és felhasználásuk kereteit kijelölő tudománypolitikában és –finanszírozásban, sőt tudományos paradigmákban, az akadémia világában is számtalan fordulat, törés következett be.
Az „akadémia (körbejárás)” projekt ezeknek a tudományos gyűjtéseknek, gyűjteményeknek a dokumentációja digitális képek, videók, hangfelvételek, valamint szövegek formájában, amelyek 2016 vége és 2019 vége között születtek – akkor, amikor munkaköri feladatom miatt körbejártam az MTA kutatási hálózatában. Tíz kutatóközpont negyvenegy intézetében és öt nagyobb, független kutatóintézetben jártam, továbbá hat vidéki tudományos bizottságban, hogy összeírjam az ott található műtárgyakat. Eközben figyeltem fel a különböző tudományágak gyűjtéseire. Kezdetben véletlenszerűen, majd módszeresen készítettem róluk képi jegyzeteket. Később visszatértem, hogy megértsem az egyes kollekciók gyűjtőkörét, felépülését, használatát; kutatni kezdtem történetüket, beszélgettem az ott dolgozókkal.
Mindez abban az időszakban történt, amikor az intézményről és kutatóhálózatáról, a tudományos kutatásról intenzív diskurzus zajlott a nyilvánosságban. Ez kormányzati bejelentésekkel indult a médiában és az azokra adott, lépéshátrányban lévő hivatalos akadémiai válaszokkal folytatódott. Megjelentek a szűkebb kör számára elérhető, bár épp a láthatóvá válást célzó kutatóközponti és intézeti reakciók is, illetve a tudományos dolgozók (önszerveződésének) spontán megnyilatkozásai és demonstrációi. Ebben a folyamatban a tudományos tartalmak kommunikálása – azaz a diskurzusnak egy más szintre emelése, a tudomány saját térfelére terelése – is feltűnt, ismét csak korlátozott médianyilvánosságot kapva, összhangban a tudományos dolgozók nyilvános fellépésével. A Magyar Tudományos Akadémia kötelékébe sorolt – és hosszú évtizedeken keresztül annak kebelében függetlenül működő – kutatóintézeteket végül a tiltakozások dacára a kormányzat 2019 szeptemberétől leválasztotta az anyaintézményről, és egy új állami szerv, az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat hatáskörébe sorolta. (Maguk a gyűjtések, gyűjtemények az MTA tulajdonában maradtak, de az ELKH [kutatóinak] használatában.)
Az itt látható projekt így ennek a tudomány világáról folytatott megélénkülő közbeszédnek is a része, ennek az időszaknak a (szubjektív) feldolgozása is. A gyűjtemények dokumentációján keresztül az akadémia világának működését járja körül, azokat az (adminisztratív, intézményi, technológiai, hatalmi, ideológiai, módszertani, episztemológiai stb.) strukturális folytonosságokat, folyamatosságokat tárva fel, amelyek adaptálják az újabb és újabb váltásokat és amelyek révén konstruálódnak a tudományos eredmények, a tudás.
A körbejárásba bármelyik képnél, videónál, hangfelvételnél és annak (a fa kézikocsiban megtalálható) szövegénél be lehet kapcsolódni. A számozás mentén haladva pedig laza asszociatív láncolatok rajzolódnak ki. Az anyagukban folyamatosan cserélődő gyűjtéseket a folyamatosan növekvő gyűjtemények váltják fel; a monitorozást, a szondázást a klasszikus (metszet/irat/ hang/szó)tárak; a méréseket, a kísérleteket pedig az adatok rendszerezése és a vizsgálódások mikéntjére, technológiájára vonatkozó kérdések, az episztemológiai problémák. A szerves és szervetlen anyagok vizsgálatát az emberi élet és a közösségi létezés, a kultúra nemzeti és egyetemes jelenségeinek gyűjteményei követik. Hogy már egy kissé más szempontból járjuk a kérdéseket körbe újra és újra.
A kiállítás a tranzit. hu "Rendszerváltások 2019/2020" című programja keretében valósult meg, a Kiscelli Múzeum–Fővárosi Képtárral együttműködésben, a Kiscelli Múzeum oratóriumában, 2021 nyarán. A mostani bemutató a Látkép 2021 - Művészettörténeti Fesztivál kísérőprogramja volt, innen az újrázás lehetőségével kiegészített "akadémia (re: körbejárás)" cím.
A "Rendszerváltások 2019/2020" előadások, kiállítások, kutatási bemutatók, tematikus folyóiratszámok formájában azt vizsgálja, hogy politikai fordulatok milyen valós és/vagy szimbolikus változásokat hoznak egy adott korszakban; miként élhetnek tovább ideológiák, hatalmi struktúrák, jelképek és történetek a felszín alatt, hogy aztán egy másik rendszerben újraértelmezve meghatározó narratívaként kerüljenek elő. A programsorozat számára készített vagy adaptált esettanulmányok az elmúlt száz év politikai, társadalmi és kulturális eseményeinek változó, gyakran különböző ideológiák által kisajátított és ellentmondásokkal terhelt használatait és felhasználásait, értékeléseit mutatják be.