2016. december 15-én 18 órakor nyílik meg Szűcs Attila Kísértetek és kísérletek című kiállítása a Ludwig Múzeumban, amelynek kurátora intézetünk tudományos főmunkatársa, Hornyik Sándor. A kiállítás 2016. december 16. és 2017. február 19. között tekinthető meg. A kiállítás a közelmúltra fókuszálva tekinti át Szűcs Attila festői praxisát. A tárlat centrumába a legújabb munkák kerültek, azok tematikai és technikai jellegzetességeiből bomlik ki időben visszafelé haladva az életmű egésze. A múlt „kísértetei”, vagyis a történelem fantomjai és a művészettörténet reminiszcenciái a kezdetektől máig meghatározó szerepet játszanak.
Szűcs Attila ugyanis olyan posztkonceptuális és posztmediális festészetet művel, amelyet továbbra is kísért a konceptuális művészet és a modernizmus egyik alapproblémája: a kézzelfogható valóság és a reprezentációk kibogozhatatlan összefonódása. Munkássága felidézi a konceptuális művészet filozófiai kérdésfeltevéseit a művészet társadalmi szerepéről, és reflektál az esztétikai autonómia iránt elkötelezett modernista festészet (absztrakt expresszionizmus, geometrikus absztrakció) vizuális kultúrájára is. Minden egyes műve kísérlet arra, hogy esztétikai és politikai szempontból is elgondolkodtató választ adjon szellemi és anyagi problémák különféle halmazaira, amelyek a kulturális emlékezettől és a személyes emlékektől, illetve azok mediatizált képi dokumentumaitól, a színek és a fények materiális viszonylataiig vezetik a tekintetet.
Szűcs Attila művein olyan híres történelmi alakok is felbukkannak, mint Nikola Tesla, Horthy Miklós, Buster Keaton, Adolf Hitler és Kádár János, ugyanakkor minden esetben kísérletet tesz arra is, hogy a figurákat festői eszközökkel át is értelmezze. A képein megjelenő ismert és kevésbé ismert személyek általában illékonyak és rejtélyesek, vagyis kísértetiesek, még a freudi értelemben („unheimlich”) véve is, hiszen többnyire határtalan és kietlen terekben téblábolnak szokatlan módon. A figurák és a tér Szűcsre jellemző elmosódottságának ambivalenciáját csak tovább fokozzák a technikai és kompozíciós „trükkök”, amelyek az emberi látás fiziognómiájára (vakfolt, térlátás) építenek. A formai kísérletekben feloldódó témái esetenként erős történelmi allúziókat is keltenek, ez pedig Marx és Derrida szellemeit, a kommunizmus és a kapitalizmus fantomszerű, nehezen körvonalazható eszméit és figuráit is felidézheti, amelyek mindmáig meghatározzák nemcsak a posztszocialista Magyarország, de egész Európa kulturális életét és múlthoz való viszonyát is
