Az Ars Hungarica 2017/2. számával Tímár Árpádtól (1939–2017), az MTA BTK Művészettörténeti Intézet munkatársától, az Ars Hungarica alapító főszerkesztőjétől búcsúzunk, aki 1973 és 1980, illetve 1997 és 2008 között irányította a folyóiratot.
Marosi Ernő megemlékezését Tímár Árpád Csontváry Kosztka Tivadar recepciótörténetéről írt összefoglalása követi, amely egy évtizedekkel ezelőtt megkezdett kutatómunka második, befejező tanulmánya. A kutatás első része még 1995-ben jelent meg: Ars Hungarica, 23. 1995. 45–62. A folytatásban azt kísérhetjük figyelemmel, hogyan pozicionálta át az utókor szakirodalma Csontváryt és művészetét saját igényei szerint, többnyire a bulvárszenzáció, ritkábban a festői teljesítmény felől közelítve az életműhöz. Hasonló átértékelődést elemez Szeredi Merse Pál is Kassák Lajos első kiállítása kapcsán, de ebben az esetben a művész maga volt, aki negyven évvel később készült visszaemlékezésében újraértelmezte 1920-as évekbeli geometrikus absztrakcióit, mint az avantgárd festészet úttörő – és az orosz konstruktivizmustól független– irányvonalát. Két építész (Árkay Bertalan és Csaba László) életművéből vett esettanulmányokkal hasonló átpozicionálásra hívja fel a figyelmet Lantos Edit is – a Salzburgi vázlat esetében egy modernnek aposztrofált épületterv valójában évtizedes késéssel megjelenő vonásait, a cserépváraljai épülettervnél éppen fordítva, egyes építészeti megoldások úttörő mivoltát elemezve.
Forrásközlésként adjuk közre Fülep Lajos „Esztétikai dolgok, I.” feliratú, Firenzében vezetett jegyzetfüzetének átiratát, amely Fülep hagyatékában maradt fenn, és a szerzőnek Az emlékezés a művészi alkotásban (1911) című tanulmányához kapcsolódó fogalmazványokat tartalmaz. A kéziratot Tímár Árpád olvasta ki és készítette elő közlésre. A szövegkiadáshoz kapcsolódik Gosztonyi Ferenc tanulmánya, amely e fogalmazványtöredékek jelentőségére hívja fel a figyelmet, és új szempontokat vet fel az Emlékezés (újra)értelmezéséhez. A szerző által „szövegmátrix”-ként defi niált, alig strukturált, mozaikszerű szövegfolyam azonban nemcsak abban van segítségünkre, hogy értelmezni tudjuk Fülepnek az Emlékezésben időnként túlzott tömörséggel kifejtett elméleteit, hanem sejteti a mű tágabb kontextusát is: a soha el nem készült Idő és örökkévalóság téziseit.
