A XXIV. Budapesti Könyvfesztiválra jelent meg az az intézetünk tudományos munkatársa, Székely Miklós által jegyzett monográfia, amely az egykori kolozsvári I. Ferenc József Iparmúzeummal kapcsolatos kutatási eredményeket foglalja össze. A kötet e sajátos feladatú és gyűjtőkörű erdélyi múzeum modernizációs szerepét vizsgálja.
A tudományos közösség előtt is mindezidáig jószerivel ismeretlen intézmény a történelmi Magyarország utolsó korszakában a hazai iparfejlesztés sajátos színtere volt, ezt mutatja az is, hogy fennállásának pár évtizede alatt gyűjtési stratégiája jelentős átalakuláson ment át. Kezdetben a nemzeti ipar programjába illeszkedve támogatta a korszerű anyagismeretet, az ipari tárgyalkotás új eszközeit és a kereskedelmi ismeretek átadását. Modernizációs küldetésében idővel megfértek egymás mellett az iparosok eszközei, szociális szempontú háziipari tárgyak és egy modern iparművészeti gyűjtemény. A reneszánsz kolozsvári emlékeire alapozva és a korszak historizáló szemlélete szerint formálta kiállításaival az erdélyi magyar nemzeti identitást. Ebben a folyamatban fontos szerep jutott a kortárs nemzetközi és magyar iparművészeti tárgyaknak mint a modernizáció megnyilvánulásainak a hétköznapok polgári térhasználatában. Az iparmúzeum rövid időn belül felépített két épületének kiállítótereiben gépek és nyersanyagok mellett kalotaszegi és távol-keleti háziipari termékek keveredtek a technikai és esztétikai megújulás vezető külföldi iparművészeti tervezőinek és műhelyeinek termékeivel.
A kötet a könyvfesztivál alatt a BTK standján, ezt követően a Penna Bölcsész Könyvesboltban vásárolható meg.