2018. december 14-én 10.00-21.00 között
 
ismét látogatható a Magyar Tudományos Akadémia székházának
első emeletén egy összefüggő, reprezentatív teremsor: a díszterem,
a bizottsági termek (elnöki tanácsterem és képes terem) és a felolvasó
terem – a Magyar Tudományos Akadémia Művészeti Gyűjteményeként
funkcionálva.
december 14
 

Következő #ruhatárvan! eseményünk az egymást váltó 20. századi politikai uralmak megtestesítőinek akadémiai emlékműveivel, illetve azok ledöntéseivel foglalkozik; a szoborrombolások (mögötti hajtóerők) sokféleségével. 
állítás/döntés

Szoborállítások és szobordöntések elválaszthatatlan, egymásba forduló folyamatok. Az (autoriter) uralmak megingathatatlanságát hirdető, azok megtestesítőjét a temporalitásból kiemelő, gyakran neves művészek által alkotott (így nemcsak a hatalom természetéről, hanem a kor hivatalos művészetéről is képet adó), naturalisztikusan (vagy épp ellenkezőleg: a valóságtól elrugaszkodó, absztrakt módon) felfogott művek mégis legtöbbször csak néhány évig, legfeljebb néhány évtizedig állnak. Mert így is, úgy is eljönnek a radikális politikai váltások, amelyek útját mindig is képrombolások szegélyezik – hogy a romokon az új politikai rend megtestesülései emelkedjenek fel.


Program:

17:00 szuperego - (fel)állítás* 

18:00 ego - (ki)állítás

19:00 id - döntés** 


*Külső program! A Nádor utca 7-ben, a Magyar Tudományos Akadémia Irodaházának aulájában zajló művészeti akció. Kérjük, ott jelenjenek meg!

**Az érdeklődők létszámától függően 1 vagy 2 csoport