Már kapható az Enigma 108. száma, az „Emberek és nem frakkok”. A magyar művészettörténet-írás nagy alakjai című kézikönyv-sorozat 6. kötete.
Idén az újraalakult Tudománytörténeti Kézikönyvek Projektcsoport, a magyar művészettörténet-írás tudománytörténetének eddigi legnagyobb vállalkozását menedzselő szerkesztői team (Markója Csilla, Bardoly István, lektor: Pataki Gábor). Az elmúlt évtizedben öt tematikus Enigma-számban közel 40 szerző, köztük több akadémikus, egyetemi tanár stb. írt a magyar művészettörténetírás nagy alakjairól. A szövegekben művészettörténészek beszéltek elődeikről, nagy magyar művészettörténészekről, kritikusokról, esztétákról, gyűjtőkről és muzeológusokról, kutatókról és professzorokról, azokról, akik a magyar művészettörténet-írás XIX. századi kezdetei óta alapítói és hivatott művelői a művészettel való tudományos célú foglalatosságnak. A tanulmányokat a tárgyalt művészettörténész pályájának lexikonszócikk-szerű összefoglalása követte, és recepciójára is kitérő bibliográfia zárta le. A fentebb említett, „Emberek és nem frakkok”. A magyar művészettörténet-írás nagy alakjai című kézikönyv felettébb pozitív szakmai visszhangot váltott ki: szerkesztőségünk megkapta rá a Magyar Tudományos Akadémia Művészettörténeti Bizottsága által kiadott „Opus mirabile-díjat”. Ezt a kezdeményezést szeretnénk az elkövetkező három évben folytatni azzal a bevallott szándékkal, hogy részint a művészeti egyetemeken tanuló ifjú művészek és művészettörténészek megismerkedhessenek a művészettörténet-tudomány történetével, azoknak legnagyobb „figuráin” keresztül, részint a ma művészettörténészei vallhassanak kötődéseikről, mestereikről, pályatársaikról, vagy inspirálóikról. Több mint egy évtizede jelent meg a kézikönyv első, keménytáblás kötete, ami három, 2006/2007-ben megjelent Enigma-szám összegyűjtött anyagát tartalmazta és hamar mind a kutatók, mind a felsőoktatás számára nélkülözhetetlenné vált. A névlistát időközben jelentősen kiegészítettük és két újabb Enigma-füzet pótlásképp már meg is jelent évekkel ezelőtt. Hosszabb szünet után tavaly lehetőségünk nyílt a folytatásra. Az Enigma most a boltokba kerülő 108. számában a következő tudománytörténeti pályaképek jelentek meg: Tátrai Vilmos: Pigler Andor (1899−1992), Sümegi György: Oltványi (Ártinger) Imre (1893–1963) 47935, Szakács Béla Zsolt: Csemegi József (1909–1963), Végh János: Kampis Antal (1903–1982) Haris Andrea: Aggházy Mária (1913–1994) Jávor Anna: Garas Klára (1919–2017) Sisa József: Komárik Dénes (1929–2017) Hornyik Sándor: Frank János (1925–2004) Szilágyi András: Mojzer Miklós (1931-2014).
Kutatócsoportunk álláspontja szerint csak miután ezek az alapos pályaképek rendelkezésre állnak, azután lehet az intézményrendszer, a nemzetközi kapcsolati háló és a hatások kérdéseit szélesebb összefüggésekbe, nemzetközi kontextusba ágyazva vizsgálni. A folyamatosan megjelenő szövegeket jövőre tervezzük kiadni keménytáblás kézikönyv-formátumban.