A Dávid-szobor körül fellángolt prüdéria-botrány nem egyedi eset, bár 2023-at írunk, időről időre hallani hasonlókról, volt, aki a Bibliát is ki akarta tiltani az iskolákból, mondván az pornográf. De mi különbözteti meg a meztelen test művészi ábrázolását a pornográfiától? Művészeti szakértőkkel beszélgetett a HVG újságírója, Nemes Nikolett, köztük Tatai Erzsébettel, intézetünk tudományos főmunkatársával, aki elmondta: „A meztelen ábrázolás közel sem a reneszánsz sajátja volt, közvetlen előzményként középkori faragványokon is megjelent, habár alanyai kezdetben kizárólag Ádám és Éva, esetleg Noé voltak”.
Valóban nem könnyű kérdés, hol húzzuk meg a határt. „Leginkább a néző tekintetén múlik, illetve azon, hogy egy csupasz testre pornográf céllal tekint-e. A meztelenség felmutatása önmagában nem nevezhető pornográfnak” – mondja, hozzátéve, hogy még az erotikus töltetű Zsuzsanna- vagy Éva-ábrázolások sem sorolhatók ebbe a kategóriába. Nem utolsósorban azt is figyelembe kell venni, hogy ezek a művek egy másik kor vizuális kultúrájának lenyomatai; a szakértő úgy véli, a Dávid-szobor és a reneszánsz alkotások felé irányuló agresszió fakadhat egyszerűen az ismeretek hiányából is.