2022. november 3–4 között tartották a Cseh Tudományos Akadémia Művészettörténeti Intézetében a 2000 óta rendszeresen megszervezett középkori síremlék-konferenciát, amelyen előadóként részt vett Lővei Pál, intézetünk tudományos tanácsadója is.
A Cseh Tudományos Akadémia Művészettörténeti Intézetében az epigráfus Jiří Rohaček 2000-ben szervezte az első középkori síremlék-konferenciát, amelyet évente egy-egy újabb követett, idővel kiterjesztve a témát az újkorra is. 2005-ben jelent meg a konferenciatanulmányoknak szentelt első Epigraphica & Sepulcralia kötet – a 2019. évi ülés előadásait tartalmazó 11. kötet jelenleg a korrektúra, a 12. a szerkesztés fázisában van. A konferencia-sorozat ebben az évben harmadik évtizedébe fordult, ezúttal azonban Jiří Rohaček hatvanadik születésnapja alkalmából 2022. november 3–4-én a kollégái szervezték a programot, és annak anyagát titokban a könyvsorozat 13. köteteként a konferenciára meg is jelentették. Az ünnepélyes átadáson a közép-európai epigráfiai kutatási együttműködés cseh, szlovák, lengyel, magyar résztvevői a konferencia előadóiként is jelen voltak. Lővei Pál most harmadszor adott elő az előadássorozaton, ezúttal a római síremlékek másodlagos középkori felhasználásáról tartott előadást és jelentetett meg tanulmányt „The Reutilisation of Roman Gravestones in Medieval Hungary” címmel.