Forráskiadványok, korpuszok

Az 1960-as évek elején Dávid Katalin művészettörténész kezdeményezésére az Országos Levéltár restaurátorai új eljárást dolgoztak ki régi viaszpecsétek tudományos célú másolatainak elkészítésére. Korábban Kumorovitz B. Lajos professzor készített plasztilin lenyomatok segítségével gipszmásolatokat középkori pecsétjeinkről. Fenti eljárás segítségével a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltárában több mint 1200 pecsétről készült másolat. A lemásolt pecsétek az MNL MOL Mohácselőtti Gyűjteményében (korábban Diplomatikai Levéltár) őrzött okleveleken illetve a Levéltár leszakadt pecsétekből álló gyűjteményében találhatók.

A középkori pecsétekkel foglalkozó történettudományi stúdiumnak, mint kritikai szakértelemnek sajátos módon középkori gyökerei vannak. A bírósági bizonyítási eljárások, a gyakran előforduló pecséthamisítási ügyek kivizsgálásai a kancelláriai alkalmazottaktól, a hiteleshelyek személyzetétől pontos kronológiai ismereteken túl fejlett vizuális felismerő készséget, a modern műértők felkészültségéhez hasonló jártasságot kívántak. A pecsétek a korábbi perifériális és illusztratív szerepükből33 az utóbbi évtizedekben a kiállítások, a művészettörténeti monográfiák és összefoglalások minden tekintetben rangos résztvevőivé léptek elő, és újabban már nem mint művelődéstörténeti vagy stílustörténeti illusztrációk, hanem mint önálló műalkotások nyernek méltatást.

Magyar Tudományos Akadémia Művészettörténeti Kutató Csoportjának feladatai közé tartozott, hogy e tudományág kutatói számára minél több forrásanyagot hozzáférhetővé, könnyen használhatóvá tegyen. Vállalkozásukat az 1945-ös évi iratok publikálásával kezdték el. Ezt követte az 1946-1948-as esztendők iratait tartalmazó kötetek előkészítése és kiadása. A jelen kötetben közreadott nyolcvan dokumentum jelentős része a kulturális életet irányitó volt Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium működése nyomán keletkezett, és elsősorban e minisztérium vezető tisztviselőinek állásfoglalását, szemléletét tükrözi.

„Az iratok a magyar képzőművészet történetéhez” 1973-ban megjelent első, az 1945-ös levéltári dokumentumokat válogató kötete iránt olyan eleven művészettörténész-történészi érdeklődés nyilvánult meg, hogy kötelességünknek éreztük a gyűjtés és a közreadás folytatását. Ezekből az évekből már egyre szerteágazóbbak a dokumentumokat tartalmazó gyűjtemények, és a szerkesztés idején csekély volt még a történelmi távlat egyik-másik dokumentum értékének megítéléséhez. A szelekciónak ezt is figyelembe kellett vennie, és azzal a korláttal is számolnia kellett, hogy több, művészetpolitikailag fontosnak tartható iratanyag-gyűjtemény igen hiányos, esetleg még nem is rendezett.