A Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpont

főigazgatója pályázatot hirdet

„TUDOMÁNYOS SEGÉDMUNKATÁRS (FIATAL KUTATÓ)”

közalkalmazotti munkakörének betöltésére

Kutatási téma: 20. századi magyar művészet

 

A fiatal kutató egyik fontos feladata a tervezés alatt álló Magyar művészet 1945-1990 között c. kézikönyv munkálataiban való részvétel, így elvárás a korszak magyar művészetében, annak szakirodalmában való jártasság. Előnyt jelentenek a pályázónak a témakörben eddig megjelent publikációi. A fiatal kutatónak ezen kívül intenzíven részt kell vennie az MTA BTK Művészettörténeti Intézet kapcsolódó gyűjteményeinek (elsősorban az Adattárnak és a Magyar Művészek Lexikonának) tudományos feldolgozásában, a kutatószolgálat ellátásában, az intézetet érintő egyéb munkák és feladatok elvégzésében.

 

Pályázati feltételek:

 

  • szakirányú végzettség: művészettörténet MA diploma;
  • az angol nyelv ismerete;
  • büntetlen előélet.

 

Jogállására, illetményére és egyéb juttatásaira a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény, valamint a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvénynek a Magyar Tudományos Akadémia irányítása alá tartozó költségvetési szerveknél, illetve más kutató- és kutatást kiegészítő intézeteknél történő végrehajtásáról szóló a 84/2011. (V. 26.) kormányrendelet rendelkezései az irányadóak.

 

A kinevezés határozott időre szól, 4 hónapos próbaidő kikötésével. A közalkalmazotti jogviszony időtartama: maximum 48 hónap.

 

A munkakör az elbírálást követően, 2019. szeptember 1-jétől tölthető be.

 

Pályázhatnak újonnan végzett diplomások; állásban lévő, határozott időre alkalmazott kutatók, akiknek a kinevezése a közeljövőben lejár; a korhatár betartásával PhD-fokozatot már megszerzett fiatalok, de előnyt élveznek a frissen diplomázott kutatók; valamint jelenleg PhD-képzésben részt vevő hallgatók, amennyiben a képzésük állami ösztöndíj igénybevétele nélkül, költségtérítéses formában történik.

 

Az alkalmazható kutatók felső korhatára 30 év, kivételes esetben 35 év, amelyhez az MTA elnökének engedélye szükséges. Az MTA esélyharmonizációs keretprogramja értelmében a 10 éven aluli gyermeket nevelő kutatónők esetében a korhatár gyermekenként 2 évvel meghosszabbodik. A meghosszabbított korhatár érvényes a gyermeknevelési távollétet igénybe vevő, illetve a gyermekét egyedül nevelő férfiakra is.   

 

Az elbírálásnál előnyt jelent a magyar állampolgárság, illetve határon túli magyar fiatalok jelentkezése, továbbá a kutatási területtel összefüggő munkatapasztalat, publikációs tevékenység.

 

 

A pályázatnak tartalmaznia kell:

 

  • szakmai önéletrajz,
  • iskolai végzettséget és nyelvtudást igazoló bizonyítványok másolatai,
  • pályázat elnyerése esetén három hónapnál nem régebbi erkölcsi bizonyítvány;
  • nyilatkozat arról, hogy a pályázati anyagban található személyes adatokat az eljárással összefüggésben a kutatóközpont kezelheti.

 

 

A pályázatoknak egy példányban 2019. június 28. napjáig kell beérkezniük kizárólag levélben

az MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont (Postacím: 1453 Budapest, Pf.: 33.) címére.

 

A zárt borítékra kérjük ráírni:

„Pályázat fiatal kutatói munkakörre – MTA BTK-KP/441-6/2019”

 

A pályázat elbírálásának határideje: 2019. július 31.

 

A munkáltatóval kapcsolatban információt a www.mta.hu honlapon szerezhet.

 

 

A pályázati kiírás további közzétételének helye, ideje: