2021. december 5-én, életének 96. évében elhunyt Szabolcsi Hedvig művészettörténész, aki több mint három évtizeden át volt az MTA Művészettörténeti Intézetének (kezdetben Kutatócsoportjának) tudományos főmunkatársa. Az egyetemet Budapesten végezte 1945–1951 között művészettörténet–olasz szakon. 1949-től volt az Iparművészeti Múzeum munkatársa. A múzeum bútorgyűjteményének fontos darabjairól jelentek meg publikációi, és ő rendezte be a nagytétényi kastélymúzeum enteriőrjeit 1953-ban, majd (Batári Ferenccel közösen) 1964-ben. 1969-ben került át az Intézetbe (a Művészettörténeti Dokumentációs Központ utódintézményébe), magával hozva a bútorművészetre terjedő két évtizedes muzeológusi tapasztalatát.
1949-ben egy évet töltött Rómában, 1966–1967-ben – férje, Szabolcsi Miklós vendégprofesszorsága idején – hosszabb időt Párizsban. Itt lehetősége nyílt bekapcsolódni a Louvre megfelelő osztályának kutatásaiba, miközben a „Magyarországi bútorművészet a 18–19. század fordulóján. Európai kapcsolatok és stíluskérdések” című nagy munkáján dolgozott. Ez lett kandidátusi disszertációja (1968) és könyv formában (1972) élete főműve is. A témaválasztás is különleges volt. A felvilágosult abszolutizmus bécsi kormányzati rendszere az európai centrumokhoz való fölzárkózás szándékával az iparművészetre is kiterjedő oktatási modernizációba kezdett: a központilag kiválasztott, új stílusformákat képviselő francia, angol, német metszetmintaképek megismertetésére rajziskola-hálózatot épített ki Magyarországon is. Szabolcsi Hedvig ezt a különleges jelenséget foglalta egységes narratívába: a kora klasszicista mintaképeken keresztül érvényesülő stílusjelenséget, a közvetítő rajziskolákat, s mindezeknek a magyarországi bútorművesség emlékein kimutatható hatását. A munka, a szellemi orientáció jól illeszkedett az 1960-as években induló európai felvilágosodás-kutatásba. A felvilágosodásra önálló korszakként tekintő kutatói álláspont nálunk a Mátrafüreden megrendezett nemzetközi Felvilágosodás Konferenciákon összegződött, amelyeknek Zádor Anna és mások mellett Szabolcsi Hedvig is állandó résztvevője volt.
Az MTA Művészettörténeti Kutatócsoportjában a művészettörténeti kézikönyvsorozaton dolgozott. A nyolc duplakötetre tervezett sorozat szellemi karakterét, szerkezetét, szöveg/kép elrendezésének rendszerét Németh Lajos alkotta meg. Ebben a struktúrában – a hazai művészettörténet-írásban először – a felvilágosodás kora önálló korszakként jelent meg. A tervezett kötet külső szerkesztője Zádor Anna, intézeti felelőse Szabolcsi Hedvig volt.
Szabolcsi Hedvig fontos szerepet játszott abban is, hogy az Intézet eredményei a társadalomtudományok és a szélesebb közönség számára is megismerhetők legyenek. Ennek köszönhető máig élő folyóiratunk, az Ars Hungarica, amely közel negyedszázadig az ő elképzelését tükröző arculattal jelent meg. Zádor Annával közösen tanulmánykötetet szerkesztett (Művészet és felvilágosodás, 1978), és ugyanő kezdeményezte, hogy az Intézet 1980-ban a Magyar Nemzeti Galériában Művészet Magyarországon 1780–1830 címmel tematikus kiállítást rendezzen. Ez Galavics Gézával közös munkája volt; a katalógus írásába bevontak számos külső kollégát is. Az Árpád-kori kőfaragványokat bemutató székesfehérvári kiállítás után ez volt az első tudományos katalógussal kísért, nagyszabású tematikus kiállítás Budapesten. Ennek 1981-ben lett folytatása (Művészet Magyarországon 1830–1870, Széphelyi György, Szabó Júlia szerk.), amelyet két középkori témájú bemutató követett (Művészet I. Lajos korában, 1982, Művészet Zsigmond király korában, 1987; mindkettőt Marosi Ernő koncipiálta), később azonban az ilyen típusú bemutatókat már a nagy múzeumok rendezték, élve jóval bővebb lehetőségeikkel.
Szabolcsi Hedvig 1990-ig volt az Intézet aktív tagja, részese és alakítója annak az 1973-tól mintegy 1987-ig tartó másfél évtizednek, amelyben az intézmény igen gazdag és sokszínű tevékenységet mutatott fel. Megjelent három művészettörténeti kézikönyv, húsz fölött volt a Művészettörténeti Füzetek sorozatában kiadott kötetek száma, megvalósult öt, korszakokat átfogó nagy kiállítás és megjelent számos tanulmánykötetet és forráskiadvány. Hosszú szünet után született egy új, egykötetes összefoglalás is Magyarország művészetéről (1983).
Intézeti munkája mellett Szabolcsi Hedvig 1972-től aktív szerepet vállalt a nagyhagyományú Magyar Régészeti és Művészettörténet Társulat munkájában, amelynek 1991-ig művészettörténész alelnöke volt. Újra indította a Társulat háború előtti lapját, a Henszlmann lapokat, amely öt évfolyamot ért meg. Jól érzékelte, hogy a művészettörténetnek, a műemlékvédelemnek és a múzeumügynek szüksége van a minél szélesebb társadalmi támogatottságra. Az e körökből érkező segítő tevékenység elismerésére kezdeményezte a Henszlmann-díj alapítását. Az elmúlt két évtized fejleményei azt mutatják, hogy ilyen támogatásokra ma nagyobb szükség van, mint valaha.
Szabolcsi Hedviggel jó volt az Intézetben együtt dolgozni. Széleskörű, a kultúra számos ágára kiterjedő tájékozottsága, műveltsége, strukturált gondolkodásmódja, biztos ízlése, emberi kvalitásai fontos támpontot jelentettek sokunk számára. S aki megtapasztalhatta empatikus figyelmét és megtartó érdeklődését, sokat nyert általa. Hogy milyen sokan voltunk tisztelői, azt jól kifejezi a 2006-ban, 80. születésnapján megjelent köszöntő kötet, az általa elindított Ars Hungarica teljes évfolyamát kitöltő tanulmányok sora. Köztük Szabolcsi Hedvig több évtizedes tevékenységére reflektáló írások, amelyek azt jelzik, hogy kutatói céljait és generációja háború után újrakezdett szakmai munkásságát most már a fiatal generációk viszik tovább. Szándékuk és eredményeik Szabolcsi Hedvig emlékezetét is őrzik.
