A kutatás célja, hogy feltérképezzük és kritikai ikonológiai módszerekkel értelmezzük a szürrealizmus világképeinek és vizuális toposzainak magyar verzióit, kulturális „fordításait”, sajátos szöveges és képi megjelenéseit. Kutatásunk tárgya ebből adódóan egy kiterjesztett értelemben vett szürrealizmus: Vajda Lajos, Kállai Ernő és az Európai Iskola szürrealizmusától indulunk el, de kutatásunk a szürrealizmus II. világháború utáni újjáéledésére és átalakulására fókuszál az avantgárd művészetben és a populáris kultúrában. A szürrealizmus különféle látásmódjai ugyanis a mágikus realista festészet, a reklámgrafika, az organikus építészet, a kísérleti film, valamint az interdiszciplinaritás és az intermedialitás egymással is számos ponton összefonódó, tudományos és művészeti diskurzusaiban is megjelentek. Ezeken a diskurzusokon belül kitüntetett szerepet kapott a szürrealisták által „felfedezett” „primitívizmus” (paraszti és törzsi animizmus), az „őrület” (a klinikai őrület és a hétköznapi eksztázis), a fantasztikum (mesebeli, mitológiai és tudományos-fantasztikus kultúrák) és a kreativitás is. A magyar „szürrealista” alkotók sikeréhez az „őrület” és a kreativitás energetikáján túl hozzájárult a mese, az erotika és a népiesség esztétikájának tágulása, valamint az interdiszciplinaritás társadalmi jelentőségének növekedése a huszadik század második felében. A szórakoztató, játékos, provokatív és kreatív szürrealizmus ekkor már kilépett az elzárt, szektás avantgárd kultúra keretei közül és felbukkant különféle tudományos és populáris kultúrákban is. Megjelent a filozófiában, a pszichológiában és a pedagógiában, illetve a mesebeli és a tudományos fantasztikus irodalom vizualizálásában is. A tudományos-technikai forradalom és a kulturális nyitás is hozzájárult ahhoz, hogy a szürrealista ellenkultúra a tömegkultúra része lett és jelentős mértékben formálta a neoavantgárd és a posztmodern „interdiszciplináris”, illetve multikulturális világképét is.
Hipotézisek, kulcskérdések, célkitűzések
Feltételezésünk szerint a szürrealizmus az államszocializmus kiépülésével és a magyar kultúra szovjetizálásával párhuzamosan az egyik legjelentősebb ellenkultúra lett, ami – a szürrealizmus „nyelvén” megszólaló alkotók számára – tág intellektuális teret nyitott a hétköznapi, bigott és naiv (nemzeti konzervatív majd internacionális szocialista) realizmus kritikájának. E kritika a kommunista diktatúra kezdeti időszakában „illegális”, privát keretek között folyt, majd a mágikus realista képcsarnoki festészet, a népi szürrealizmus, a meseirodalom, a tudományos-fantasztikus könyvek, a köztéri művészet és az organikus építészet hivatalos diskurzusait és állami kereteit is szép lassan átszőtte. A szocialista fogyasztói kultúra kiépülésével párhuzamosan a szürrealista látásmód a modern célracionális kultúra és a karteziánus, pragmatikus világnézet kritikai eszközévé, alternatívájává vált. A magyar mágikus, népies, fantasztikus és organikus szürrealizmus értelmezésében a geopolitikai kontextus, a szürrealizmus regionális, kelet-közép-európai „karrierje”, hosszú utóélete, jelentésének eszme- és mentalitástörténeti kitágítása is megkerülhetetlen tényező. Ez a lokális történet a különféle mágikus realizmusoktól (német, majd észak-amerikai, majd latin-amerikai) és a primitivizmustól (szürrealizmus, art brut, újrealizmus) a neoavantgárd interdiszciplináris és intermediális gondolkodásán át egészen a posztmodern hibriditásig és a buherált összművészeti alkotásokig (A. E. Bizottság, Zuzu-Vető, Hejettes Szomlyazók) ível. A szürrealizmus fogalmiságának átalakulásához nagyban hozzájárult a szocialista realizmus modernizálása is. Ennek esztétikai keretei között a modern realizmus szürreális és mágikus verziói is a művészek érdeklődési körébe kerültek. A korszak legsikeresebb sci-fi és mese illusztrátorai is ehhez az esztétikához kapcsolódtak. A szürrealista látásmód ezen túl az interdiszciplináris neoavantgárd egyik legfontosabb hagyománya is lett, és olyan életművek és művészi társulások alternatív világképét is inspirálta, mint a Zuglói Kör és Molnár Sándor, a Szürenon és Csáji Attila, az első magyar happeninget létrehozó Szentjóby Tamás, a természettudományos konceptet művelő Erdély Miklós, illetve a kísérleti animációval is foglalatoskodó Kovásznai György és Gyulai Líviusz.
A kutatás célja ebben a szellemben a magyar szürrealizmus és a magyar mágikus realizmus interdiszciplináris, intermediális és interkulturális vizsgálata, ami konkrét életművek, életformák, képi és intellektuális toposzok értelmezésén keresztül a naiv realizmus és a sztereotip hétköznapi valóság képzőművészeti és tudományos kritikájában is kimutatná a szürrealista látásmód és világnézet jelentőségét. A szürrealista tudományosság interdiszciplináris kutatása filozófiai (ismeretelméleti és esztétikai – Mezei Árpád, Hamvas Béla), pszichológiai (pedagógiai és pszichoanalitikus – Mérei Ferenc, Mezei Árpád) és antropológiai (Mezei, Hamvas, Kemény Katalin) nézőpontokra épül, amelyek a nemzetközi szürrealista teoretikusok és művészek számára is meghatározóak voltak. A modern pszichológiai kreativitás és a szürrealista elméleti montírozás logikája Erdély Miklósnál egy kifejezetten interdiszciplináris montázselmélethez is elvezetett. Erdély ugyanis saját montázselméletében összekapcsolta egymással a képzőművészeti kollázst, a filmes montázst, valamint az elme- és a tudományfilozófia különféle teóriáit, illetve a keleti filozófiák gondolkodásmódját. Az intermedialitás praxisa és kutatása is filozófiai és esztétikai alapokon (holisztikus gondolkodás, esztétikai szinesztézia) nyugszik. Ezen a tág területen elsősorban a szürrealista látás- és gondolkodásmód megjelenését vizsgálnánk a festészeten és a grafikán túl az építészetben és az animációban is. A magyar népi és organikus építészet (Makovecz Imre, Dévényi Sándor) területén a szürrealista hibriditás is igen lényeges esztétikai szempontnak tűnik. Az animációs filmes kultúrák közül pedig Kovásznai György, Gyulai Líviusz és Jankovics Marcell kapcsán is felmerül egy-egy szürrealista világkép és alkotói attitűd meghatározásának lehetősége. Az interkulturalitás a különféle kultúrákat előszeretettel kombináló és konfrontáló szürrealizmus alapvető jellegzetessége. Az interkulturalitás ernyője alatt a magyar folklór és az Európán kívüli kultúrák megjelenését kutatnánk a képzőművészetben (Ágotha Margit, Anna Margit, Bálint Endre, Halmy Miklós, Korniss Dezső, Orosz János, Ország Lili, Schéner Mihály): alföldi, erdélyi és rác paraszti kultúrák, illetve ősi, mezopotámiai és egyiptomi kultúrák nyomait keresnénk és értelmeznénk a képekben. Olyan ikonikus figurákat elemeznénk alaposabban, mint Anna Margit babái és boszorkányai, Bálint szürreális wunderkammerei, Korniss népi szürrealista pásztorai, Schéner huszárjai, Ország Lili héber-sumér falai és nyomtatott áramkörei. Vizsgálnánk továbbá a kulturális idegenség (földrajzi és történelmi egzotikum, archaizálás) beépítését a fantasztikus vizuális kultúrákba (könyvillusztráció, filmplakátok, Csernus Tibor, Korga György, Felvidéki András, Helényi Tibor) és a képcsarnoki festészetbe (Altorjai Sándor, Gyémánt László, Szabó Ákos). Fontos szerepet kapnának e tekintetben a tündéri és egzotikus női figurák is a naturalizmus és a szürrealizmus nőideáljainak populáris és erotikus verzióiként. Emellett a szürrealista femme fatale figura női átértelmezésének és kritikájának is tág teret adnánk. Kutatnánk a női szerepek és „terepek” (konyha, kert, gyerekek, mesék) reflexióját a különféle képi kultúrákban (Anna Margit, Berki Viola, Sylvester Katalin, Szántó Piroska, Szenes Zsuzsa, Vajda Júlia). A szürrealista múzsa, a nő művész és az otthoni nő szerepeinek konfliktusai ugyanis megjelennek az egyes művekben is, ami a művészettörténeti pszichohistória és a kritikai ikonológia kombinálásával ki is mutatható, összhangban a szürrealizmus jelenleg is zajló globális (feminista kritikai, poszthumanista és dekoloniális) átértékelésével.
Vezető kutató: Hornyik Sándor
A kutatási projekt résztvevői: Perenyei Monika, Aknai Katalin, Lantos Edit, Árvay-Józsa Kitty, Tatai Erzsébet és Pataki Gábor
