Magyar Tudományos Akadémia által szervezett Magyar Tudomány Ünnepe programsorozat részeként, 2021. november 5-én intézetünk tudományos tanácsadója, Sisa József tart előadást a budapesti Országház keletkezésének és a megvalósulásának körülményeiről.
2020 augusztusában jelent meg Az Országház építése és művészete címmel az épület nagymonográfiája. A több mint 800 oldalas mű az Országház létrejöttének és kialakításának különféle aspektusait tárgyalja, mint a tervpályázat története, a kivitelezés folyamata, a műszaki kialakítás, a díszítés formái – épületkerámia, díszítőfestés, színes üvegablakok stb. –, az épület szobrai és képei. A munka felrajzolja a budapesti Országház helyét a világ parlament-építészetében, és bepillantást enged a társadalmi környezetbe is, amelyben a nagyszabású épület létrejött. Az előadás azon az érdekes és jellemző mozzanatokat mutatja be, amelyek az épület keletkezésének és a megvalósulásának körülményeire világítanak rá.
Előadó: Sisa József DSc, tudományos tanácsadó
Időpont: 2021. november 5., 16:00, személyes részvétellel
Helyszín: MTA Humán Tudományok Kutatóháza (1097 Budapest, Tóth Kálmán u. 4.) K ép., Fszt. 11.