Kiállítások katalógusai, tanulmánykötetei

Részlet a kötet előszavából: " Magyarországon nem tartozik éppen az ünneplés megszokott formái közé a kiállítás, ami mellett tanítványai némi töprengés után (amiben, valljuk be, annak a fontolgatásnak is nagy szerep jutott, vajon mi lehetne a gratuláció kifejezésének az a módja, amely az ünnepelt egyetértésével biztosan találkozni fog) a nyolcvan éves Vayer Lajos professor emeritus, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, Gott- fried Herder- és Széchenyi-díjas, a Cornité International d’Histoire de l’Art membre d’honneur-je tiszteletére döntöttek. [...] Ami a rendezők, a tanítványok és kollégák számára evidencia, arról kell a kiállításnak a látogatót is meggyőznie. Ami tetszik, Vayer Lajos érdeme, s buzdítson munkáinak olvasására. Ami talán tökéletlen, a figyelmetlen tanítványok bűne. Higgye el a látogató, nem szándékos a mulasztás, hiszen szigorú a tanár, s távol álljon a tanítványoktól, hogy a mester születésnapját hanyagság, pontatlanság árnyékolja be."

Máttis Teutsch János hagyatékában, Brassóban őriznek egy fényképet a MA Visegrádi utcai kiállítóhelyiségéről. Kicsit kopott, de gondosan berendezett szobához hasonlít, középen asztallal, csipteterítővei, szőnyeggel. Szegényemberek otthonának vélnénk, ha nem volnának sűrűn egymás mellett — a kis fényképen is jól kivehetően — különös festmények a falon, furcsa tárgyak: talán szobrok a fal mellett, lakásban szokatlan talapzatokon. A fénykép Máttis-Teutsch János 1917-es első gyűjteményes kiállítását ábrázolja, amely egyben a MA folyóirat első kiállítása volt.

A Művészeti Gyűjtemény zeneműtárakból válogatott anyaga betekintést nyújt egy olyan történeti korszak művelődésébe, amelyben a Magyar Tudományos Akadémia tagjai, pártfogói és intézményének életformái is jelen voltak, fontos feladatokat vállaltak. A populáris zenét közvetítő kottacímlapok üzennek 1848 örökségéről, az 1848-1867 közötti korszak történeti érdeklődéséről és történelem csináló kedvéről, gyászhangjairól és indulóiról, népdalokról alkotott elképzeléseiről és fergeteges táncoló kedvéről, mely még a „halotti harangozási csárdás” fogalmát is megengedi. A csárdások és nóták, az operákhoz írt táncbetétek, a polkák és tréfás dalok a szórakozás gesztusai mellett utalnak a művelődés fórumaira, a korszak fontos helyszíneire és aktualitásaira.

A magyar köztudat egy uralkodónknak adta meg a kitüntető „Nagy" jelzőt, a francia királyi család nápolyi ágából, az idősebb Anjou dinasztiából származó I. Lajosnak. A mai történész szinte csodálkozva veszi tudomásul ezt a tényt, hiszen nem egy olyan királyunk volt, akit ez a jelző talán jobban megillethetett volna: hogy csak két példát említsünk, akár Lajos apját, I. Károlyt, vagy akár Mátyás királyt inkább nevezhették volna így. Az elnevezés eredete azonban nem középkori, ami elgondolkoztató. Nem azért, mert a középkori forrásaink nem emelték volna ki nagyon a jelentőségét, hanem épp azért, mert ennek ellenére nem nevezték így.

Az 1980-ban megrendezett kiállítás egy országos gyűjtő-feltérképező munka eredményét tükrözte. Arra törekedett, hogy az addig homályban volt, kiállításokon nem szerepelt, kiadványokban alig vagy egyáltalán nem publikált anyagot mutasson be. Csak olyan pontjain szerepeltek ismert vagy közismert alkotások, ahol az a történeti összefüggések szemléletessé tétele és értelmezése érdekében szükségesnek bizonyult. Az elsődleges cél az volt, hogy körvonalazódjék a művelődéstörténeti korkép; ezt különösen indokolja e félszázados időszak; ezt különösen indokolta e félszázados időszaktörténeti jellege, művészeti produkciójának sokirányú változása. Így tudta ez a jelentős kiállítás teljesebbé tenni — a korábbi ismeretekhez képest — a korszak művészettörténeti képét is.

A Magyar Nemzeti Galéria és a Magyar Tudományos Akadémia Művészettörténeti Kutató Csoportja közös rendezésében másodszor került sor 1981-ben a 19. századi hazai művészet egy viszonylag összefüggő periódusának bemutatására. E kiállítás szervezés előzménye volt az 1980-ban rendezett Művészet Magyarországon 1780—1830 között című nagyszabású tárlat, amely eddig homályban volt, kiállításokon nem szereplő műtárgyakat mutatott be, azzal a céllal, hogy a felvilágosodás korszakának nevezett művelődéstörténeti periódusra irányítsa a közönség és a társadalomtudományok művelőinek figyelmét. Az országos méretű gyűjtő, feltérképező munkát jelen kiállítás katalógusának készítői és rendezői is folytatták, s az 1830—1870 közötti periódus tematikai-formai gazdagodásának megfelelően kiszélesítették. Céljuk a korábban keveset szerepelt műtárgyak bemutatásán túl új művészettörténeti összefüggések feltárása volt, számolva e korszak sajátos belső tagolódásával, a történeti eseményeket követő lendületes alakulásával.

Harmadízben vállalkozott arra a Magyar Tudományos Akadémia Művészettörténeti Kutató Csoportja, hogy egy-egy kiállítás kapcsán, katalógus formájában tekintse át a magyarországi középkori művészet történetének egy-egy korszakával kapcsolatos ismereteket. A három korszak időrendben követi egymást. 1978-ban, Székesfehérvárott az Árpád-kori kőfaragványok, 1982-ben ugyanott a Művészet I. Lajos király korában 1342-1382 volt a kiállítás témája, most a Budapesti Történeti Múzeum kiállítása kapcsán Zsigmond király éppen ötven évet kitevő magyarországi uralmának művészeti emlékanyagát mutathatjuk be.

Harmadízben vállalkozott arra a Magyar Tudományos Akadémia Művészettörténeti Kutató Csoportja, hogy egy-egy kiállítás kapcsán, katalógus formájában tekintse át a magyarországi középkori művészet történetének egy-egy korszakával kapcsolatos ismereteket. A három korszak időrendben követi egymást. 1978-ban, Székesfehérvárott az Árpád-kori kőfaragványok, 1982-ben ugyanott a Művészet I. Lajos király korában 1342-1382 volt a kiállítás témája, most a Budapesti Történeti Múzeum kiállítása kapcsán Zsigmond király éppen ötven évet kitevő magyarországi uralmának művészeti emlékanyagát mutathatjuk be.

A katalógus nem vállalkozhat a hatalmas nyomtatott és az ehhez járuló kéziratos Pulszky-hagyaték egészének bemutatására, sem kiadásának és feldolgozásának pótlására. Az általa közvetítendő képben a vizuális művészeti elemek dominálnak. A személyiség, a család képei nemcsak egyéni életkorok tanúi: a portrék stílusukban, felfogásukban, már technikájukkal is történeti milieut jelenítenek meg. A kiállítás másik hangsúlya azokra a műalkotásokra került, amelyeknek környezetében Pulszky tudóssá nevelkedett, amelyekhez gyűjtőként sok szállal kötődött. A katalógusban közölt tanulmányok is csak kiragadott aspektusokat tükrözhetnek Pulszky Ferenc gazdag életéből és művéből. Az összetett személyiség, a cselekvő és gondolkodó politikus s a művelt amatőrből annak érzékenységét megőrző múzeumigazgatóvá fejlődő tudós alakját három párhuzamos életrajz is idézi.