Kiállítások katalógusai, tanulmánykötetei

A középkor magyar királyainak többsége feltétlenül megfordult Székesfehérvárott, éltében vagy holtában. Nemcsak jeles látogatók voltak; testi jelenlétük annak a városnak a rendeltetését teljesítette be, amelynek lételeme volt a királyság szellemi jelenléte. Ennek a szellemi jelenlétnek a materiális, kézzel fogható, szemmel látható támaszait keressük a 17. század vége óta, a legkülönbözőbb módokon. A barokk kor a középkori székváros elenyészett fényének a maga ízlése szerint való helyreállítását kísérelte meg. A vallásos kultusz a szent ereklyék jelenlétében látta a folyamatosság biztosítékát. A modem történelmi tudat hiteles tárgyi bizonyítékokat igényel: ásatásoktól remél épületmaradványokat és emberi maradványokat. Mindegyik módon eljuthatunk valameddig, de egyik sem elégít ki: a tárgyi tényállás teljessége elérhetetlen, az egyetlen reális célkitűzés az eszmei rekonstrució.

A Magyar Nemzeti Galériában 1992. március 13-án megnyílt kiállítás megrendezésére rendkívüli körülmények adtak alkalmat, ugyanis az Akadémia palotájának rekonstrukciója során az épületben őrzött műalkotások egy részének ideiglenesen a Galéria adott helyet. Alkalom volt ez a kiállítás arra, hogy felhívjuk a figyelmet az ország egyik legjelentősebb, köztestületi tulajdonban lévő, magánjellegű gyűjteményére. Az akadémiák mint a különböző tudományok és művészetek művelőit egyesítő testületek hagyományosan nagy gondot fordítottak arra, hogy az általuk képviselt tudományokat - rendszerint a humanista hagyományoknak megfelelően - képi ábrázolásokban megjelenítsék, tagjaikat szellemi kiválóságokként megörökítsék, alapítóik és jótevőik emlékét ápolják.

1861. május 29-től június 3-ig láthatta a pesti közönség a Nemzeti Múzeumban ezeknek a terveknek és építészeti rajzoknak nagyobb részét, azokat, amelyeket az Akadémia palotájának építésére meghirdetett pályázatra a tervezők addig elkészítettek és benyújtottak. Akkor hangos volt a sajtó az Akadémia palotájának építése kapcsán kirobbant szenvedélyes vitától, amelyben először vetődött fel a magyar nemzeti építészeti stílus megteremtésének lehetősége, de számtalan egyéb - nemcsak építészeti, városrendezési, esztétikai, hanem az adott pillanat társadalmi feszültségeit tükröző1 - kérdés is. A jelenlegi kiállítás és a hozzá kapcsolódó katalógus arra törekszik, hogy az építészeti tervek és rajzok minél hiánytalanabb bemutatásával, és a legfontosabb szövegek egészének közlésével e ritka forrásegyüttest a maga teljességében tárja az érdeklődő elé.

A/. itt bemutatott kiállítás ismétlés, retrospekció. 135 évvel ezelőtt, 1861. május 29-től június 3-ig láthatta a pesti közönség a Nemzeti Múzeumban ezeknek a terveknek és építészeti rajzoknak nagyobb részét, azokat, amelyeket az Akadémia palotájának építésére meghirdetett pályázatra a tervezők addig elkészítettek és benyújtottak. Akkor hangos volt a sajtó az Akadémia palotájának építése kapcsán kirobbant szenvedélyes vitától, amelyben először vetődött fel a magyar nemzeti építészeti stílus megteremtésének lehetősége, de számtalan egyéb - nemcsak építészeti, városrendezési, esztétikai, hanem az adott pillanat társadalmi feszültségeit tükröző - kérdés is. Nem meglepő tehát, hogy több részletes beszámoló és hozzáértő kritika jelent meg a kiállított tervekről

Maciunas művészi és művészetszervezöi munkássága mellett - pontosabban, annak részeként megpróbálta feldolgozni az egyetemes művészettörténetet, annak is a Fluxushoz vezető szálait, úgynevezett „chart"-ok, azaz grafikai sémák, táblázatok, diagramok segítségével. Ezek voltak az ő „tanulógépei". Magyarországon ez a téma már több évtizede ismert a szűkebb „szakma" előtt: többek között az Artpool mutatta be és publikálta a nemzetközi Fluxus-mozgalom és Maciunas számos munkáját, ezzel kapcsolatban Szőke Annamária összegyűjtötte a művészettörténetben, illetve a művészek által használt diagramok jelentős hányadát. Jelenleg a művészettörténet-tudományban virágzik a „kartográfikus" szemlélet, a jelenségek „feltérképezése", és mi magunk, magyar művészettörténészek is próbáljuk alkalmazni a grafikonokat, diagramokat a történeti folyamatok és művészeti összefüggések ábrázolására.

Vigyázó Ferenc (1874-1928), édesanyja révén a Rákoskeresztúrt a 18. század elejétől birtokló Podmaniczky család leszármazottja, örökös nélkül hunyt el. Az évszázadok alatt összegyűlt családi vagyont szülei, gróf Vigyázó Sándor és Podmaniczky Zsuzsanna végakaratával is egyetértve a Magyar Tudományos Akadémiára hagyta. Igy a rákoskeresztúri határban lévő birtokokat, a község képét mindig is meghatározó kastélyt és azt a rendkívül gazdag gyűjteményt, amelynek egy részét ő is örökölte, majd tudatosan, jó érzékkel gyarapította. Ez az Akadémia történetében is kimagasló jelentőségű adomány segített megoldani a Tudós Testület első világháború óta folyamatosan tartó pénzügyi gondjait. Az örökségbe kapott keresztúri birtokrészeket például parcellázták. Kerületünkben ma is erre emlékeztet két településrésznek, a Régiakadémiatelepnek és az Akadémiaújtelepnek az elnevezése. Azokat a hagyatékból származó műtárgyakat pedig, amelyeket az MTA méltónak ítélt rá, nálunk, a kastély épületében, az 1935-ben megnyílt „Gróf Vigyázó és báró Podmaniczky Családi Múzeumban” mutatták be a közönségnek. Ma is büszkék lennénk erre a múzeumra, ha a történelem nem szólt volna közbe, végzetesen. A világháború idején, a front átvonulása előtt a gyűjtemény értékesebbnek ítélt darabjait a Tudományos Akadémiára szállították, ami pedig itt maradt, elpusztult. A háború elmúlt, a barbárság maradt. A Podmaniczky-Vigyázó-mauzóleumban nyugvó családtagok porhüvelyei eltűntek, 1965-ben aztán már magát az épületet is felrobbantották.

Kiállításunkra összegyűjtött alkotások, töredékek javarészt nem szobrok a szónak abban az értelmében, ahogyan ezt a szót az újabb kori európai művészetben mind épületen alkalmazott, mind független, önálló térbeli kompozíciókra szoktuk alkalmazni. Hiányzik belőlük az, amit jobban fejez ki szobor szavunk latin eredetű megfelelője, a statua: nem magukban megálló, álló vagy állított jelek, s nem érvényes rájuk az a másik, az antikvitás óta használt szó sem, amely a bibliai „faragott kép ” elképzelésének felel meg: nem monumentumok, nem imagók, azaz rendeltetésük nem az emberi alak jelenlétének mágikus hatalommal való felruházása, magasabb valóságszférába emelése.

Részlet a katalógusból: "1911. június 1-én, a Nyolcak festőcsoport egyik tagjának, Berény Róbertnek a Bartók Béla esete címmel írott tanulmányát közölte a Nyugat.' Azon túl, hogy ezt az írást Bartók pályája nyomon követésénél nem téveszthetjük szem elöl, Berény életművének feldolgozásánál is számolni kell vele. Bartók esete Berényé is; a festő ars poeticáját fogalmazta meg a Bartókról írott sorokban. Berény szerint, ha a tehetséges ember újat csinál, s az sikerül neki, a végeredmény nagyszerű lesz, annak ellenére, hogy egyesek „rosszhiszeműnek”, „groteszket hajszolónak” vagy „szörnyű dolgokat mívelőnek” ítélik őt. A jelzőket Berény akár a Nyolcak kiállításainak kritikáiból is válogathatta volna, az ott felsorakoztatott jelzők édestestvérei ezeknek."

Az Ender-ikerpár kiállításának megrendezése fontos vállalkozása volt az MTA Művészettörténeti Kutatóintézetének. Egyiküknek, Johann Nepomuk Endernek köszönhető többek között az Akadémia számos alapító tagjának portréja, az Akadémia allegóriája. Ez a kép - pontosabban a Széchenyi István szorgalmazására a pecsétnyomó előzményéül szolgáló, Borzíra derű című, 1831-ben készült olajfestmény - nemcsak viharfellegektől súlyos, hanem az allegorikus utalásoktól is. Hébé istennő, hasonló kéztartással, mint egy sólymár, a tudomány serlegét tartja a tudásszomjas nemzetet (esetleg magát Széchenyit?) jelképező sas elé- Pallas Athénéhoz méltó, ám magyar címeres pajzsáról nem is beszélve. Nem kevésbé jelentésterhes ez a festmény, mint Ender másik műve, melyet a Magyar Nemzeti Múzem megrendelésére, ám ismét Széchényi-család kontrollja alatt, Széchényi Ferencről néhány évvel korábban készített (1823), s amelyről Kazinczy némi iróniával így nyilatkozott: ..... el van halmozva a' tudományok attributumaival. A' hős, felelevened vén, ki nem tudna jönni ezen holmik rettenetes sokasága közzűl."