Szövegkiadások

A kötet Elek Artúr művészettörténész, műkritikus, tanár válogatott művészeti tárgyú tanulmányait közli. Elek az egyetemen bölcsészeti tanulmányokat végzett, első irodalmi kísérletei a Magyar Ujságban jelentek meg, Móricz Zsigmond egyik felfedezője volt.  A Nyugatnak kezdettől főmunkatársa, képzőművészeti kritikusa, majd rovatvezetője volt, később  a Magyar Géniusz, a Figyelő és a Nyugat munkatársa lett, 1916-1919 között az Iparművészeti Iskola tanára volt.

Henszlmann Imre építész, művészettörténeti író, a magyar műemlékvédelem megteremtője. Kassai német eredetű családból származott, iskoláit Eperjesen és Pozsonyban végezte. Eredetileg orvosnak készült, Pesten és Bécsben tanult, Padovában doktorált 1837-ben. Érdeklődése azonban a művészetek felé fordult. Olaszországban művészettörténeti és archeológiai tanulmányokkal foglalkozott, Velencében és Rómában főképpen az építészetet tanulmányozta. Maga is próbálkozott a rajzolással, festészettel, szobrászattal. Négy évvel orvosi diplomájának megszerzése után megjelent művészeti tárgyú tanulmánya alapján a Tudományos Akadémia levelező tagjává választotta. 

A könyvbarát, a bibliofil a tartalom mellett valamilyen formai szempont — anyag, kiadás, díszítés, kötés stb. — előtérbe helyezésével gyűjti a könyveket. A bibliofil fogalma újkeletű, a 17. században tűnt fel. Hoffmann Edith Régi magyar bibliofilek c. kötete 1929-ben jelent meg a Magyar Bibliophil Társaság támogatásával. Tartalmi és formai szempontból bibliofilekhez méltó kiadvány.A könyvbarát, a bibliofil a tartalom mellett valamilyen formai szempont — anyag, kiadás, díszítés, kötés stb. — előtérbe helyezésével gyűjti a könyveket. A bibliofil fogalma újkeletű, a 17. században tűnt fel. Hoffmann Edith Régi magyar bibliofilek c. kötete 1929-ben jelent meg a Magyar Bibliophil Társaság támogatásával. Kiadását többek között az indokolja, hogy bár bibliofileknek készült, ma is a kodikológusok, művészettörténészek és általában a középkor kutatóinak kézikönyve. Hoffmann könyvét csekély változtatással tesszük közzé. 

E kötet kiadásának előkészületei úgy indultak el, hogy az MTA Művészettörténeti Kutatóintézet, illetve munkatársai szerettek volna Körner Évának, az egykori kollégának "érdemei elismeréséül" valamilyen különösen jelentős ajándékot átnyújtani: lehetőséget teremteni arra, hogy saját írásait összegyűjtve maga előtt láthassa. (Körner 1979-től 1990-ig volt az intézet tudományos főmunkatársa.) Tulajdonképpen maga a válogatás is a szerző munkája (aki a munkát meglehetős önmérséklettel és önkritikával végezte), és csupán a szerkesztést kellett az időközben bekövetkezett halál után a kollégáknak befejezniük. E körülménynek köszönhető, hogy egyfelől Körner Éva még néhány, általunk tökéletesnek tartott írásán is tovább dolgozott volna, másfelől a tanulmányok nem szigorú kronológiai rendben követik egymást, hanem utólagos, koncepciózus, tematikus csoportosítás szerint. A szerkesztés alapvető munkáit kezdettől fogva végző Aknai Katalin, majd Hornyik Sándor után Tímár Árpád segített ellenőrizni a szövegeket és végül a Körnert munkatársként is nagyon jól ismerő Perneczky Géza, a bevezető tanulmány szerzője alakította ki a kötet tematikus csoportokból álló struktúráját. A szervesen felépülő kontextus erősíti fel ily módon az egyes, önmagukban is megálló írások szuverén mondanivalóját, míg egyértelmű természetességgel maradtak el így a fiatalkori zsengék, az egykori aktualitás szülte, de nem maradandó üzenetű vagy a túlságosan személyes hangvételű cikkek. A bevezető tanulmány rendkívül alaposan foglalkozik Körner életművével, annak életrajzi vonatkozásaival, belső összefüggéseivel és értékelésével. Jelen sorok írója csupán az általa legfontosabbnak gondolt mozzanatoknak kíván különös hangsúlyt adni. Körner Éva életműve ugyan nem volt ellentmondásmentes, fejlődése nem volt nyílegyenes, viszont sikerült az oknyomozó és apró adatokból építkező történész szempontjait harmóniába hozni a modern - a korszerű, a kortárs, az avantgárd, az új - művészet iránti lelkesedésével, a magyart az egyetemessel. Az életmű pillérei az orosz(-szovjet) konstruktivisták, Picasso és magyar megfelelőik, kivált Derkovits Gyula és Kassák Lajos - az előbbiről írott könyve mindmáig a művészmonográfia tudományos műfajának egyik legszebb példája. Más szempontból legfontosabb kiindulópontja Fülep Lajos támogatása és művészetfelfogása, a tartópillérek között nagy természetességgel épülnek ki a kitöltő falak: a Bauhaus- vagy a Szentendre-közeli tanulmányok. És nem véletlen ebben a konstrukcióban az sem, hogy a kötet két utolsó - 1997-es - írása két „különc" avantgárdista portréját örökíti meg, az „öreg" és klasszikussá vált Veszelszky Béláét és az életkora mellett szellemiségét tekintve is kortárs művész Major Jánosét.

Művészettörténeti kutatásai a teljes 19. és 20. századi magyar és egyetemes művészettörténet területére kiterjedtek. Átfogó és az egyes képzőművészek munkásságának monografikus feldolgozásai az alapkutatások sorába tartoznak. Csontváry Kosztka Tivadarról írt tanulmányai a Csontváry-kutatás alapműve. Számos kötet lektora, bevezetőjének vagy utószavának írója, mintegy a kötetek szakmai ellenőre és bemutatója. A kortárs képzőművészeti alkotásokat bemutató kiállítások kommentárjaival, katalógusaival egyszerre segítette és népszerűsítette a modern magyar képzőművészeti törekvéseket. Ez a kötet a nagy formátumú művészettörténész írásaiból kínál ízelítőt. 

Oltványi Imre, írói álnéven Ártinger Imre magyar politikus, pénzügyminiszter, művészeti író volt. Újságokban és folyóiratokban nagyszámú – főleg képzőművészeti tárgyú, a modern művészetet propagáló – cikke jelent meg. 1935–1938-ban a Magyar Művészet című folyóirat szerkesztője. 1942–1944-ben a Magyar Nemzet állandó képzőművészeti kritikusa. Derkovits Gyuláról és Egry Józsefről írt alapvető jelentőségű monográfiákat. A kötet művészeti tárgyú írásaiból közöl válogatást. 

Rozgonyi Iván művészettörténész, művészeti író, költő. 1952–1963 között az MTA Művészettörténeti Dokumentációs Központ tudományos kutatója volt; 1963–1965 a Fényképművészeti Tájékoztató szerkesztője majd 1966–1974 között a Fotóművészet szerkesztője; 1974–1984: a Művészet olvasószerkesztője. A kötetben több mint negyven művésszel készített interjúja olvasható.

Kiadványunkat forrásközlésnek szánjuk. Azokat az írásokat - kiállításkritikákat, ismertetéseket, közleményeket, napihíreket, külföldi tudósításokat, vitacikkeket és teoretikus eszmefuttatásokat - gyűjtöttük össze és adjuk közre, amelyek a 20. század első két évtizedében az egykorú magyar képzőművészet új utakat kereső törekvéseiről szóltak. A történések középpontjában természetszerűleg - mint legradikálisabb és legnagyobb hatású - a Nyolcak mozgalma, elő- és utóélete áll, de az összegyűlt írások arról tanúskodnak, hogy több más - eddig kevesebb figyelmet kapott - mozgalom és szervezet is jelentős szerepet játszott a magyar képzőművészet megújulási folyamatában. Igen nagy visszhangot keltett a sajtóban például az 1907-es Gulácsy-Márffy kiállítás, a nagybányai neósok műveit is bemutató „Ifjak” tárlat a Könyves Kálmán szalonjában, a Miénk szervezkedése és három kiállítása, a Kéve, a Magyar Művészet Műkereskedés és a Műhely egyesület megalakulása, a Bölöni György szervezte vidéki bemutatkozás-sorozat, a Művészház létrehozása, a Kecskeméti Művésztelep alapítása, az Ifjú Művészek Egyesülete, a Fiatalok 1916-os bemutatkozása vagy a Ma folyóirat kiállítás-sorozata.

Kiadványunkat forrásközlésnek szánjuk. Azokat az írásokat - kiállításkritikákat, ismertetéseket, közleményeket, napihíreket, külföldi tudósításokat, vitacikkeket és teoretikus eszmefuttatásokat - gyűjtöttük össze és adjuk közre, amelyek a 20. század első két évtizedében az egykorú magyar képzőművészet új utakat kereső törekvéseiről szóltak. A történések középpontjában természetszerűleg - mint legradikálisabb és legnagyobb hatású - a Nyolcak mozgalma, elő- és utóélete áll, de az összegyűlt írások arról tanúskodnak, hogy több más - eddig kevesebb figyelmet kapott - mozgalom és szervezet is jelentős szerepet játszott a magyar képzőművészet megújulási folyamatában. Igen nagy visszhangot keltett a sajtóban például az 1907-es Gulácsy-Márffy kiállítás, a nagybányai neósok műveit is bemutató „Ifjak” tárlat a Könyves Kálmán szalonjában, a Miénk szervezkedése és három kiállítása, a Kéve, a Magyar Művészet Műkereskedés és a Műhely egyesület megalakulása, a Bölöni György szervezte vidéki bemutatkozás-sorozat, a Művészház létrehozása, a Kecskeméti Művésztelep alapítása, az Ifjú Művészek Egyesülete, a Fiatalok 1916-os bemutatkozása vagy a Ma folyóirat kiállítás-sorozata.

Kiadványunkat forrásközlésnek szánjuk. Azokat az írásokat - kiállításkritikákat, ismertetéseket, közleményeket, napihíreket, külföldi tudósításokat, vitacikkeket és teoretikus eszmefuttatásokat - gyűjtöttük össze és adjuk közre, amelyek a 20. század első két évtizedében az egykorú magyar képzőművészet új utakat kereső törekvéseiről szóltak. A történések középpontjában természetszerűleg - mint legradikálisabb és legnagyobb hatású - a Nyolcak mozgalma, elő- és utóélete áll, de az összegyűlt írások arról tanúskodnak, hogy több más - eddig kevesebb figyelmet kapott - mozgalom és szervezet is jelentős szerepet játszott a magyar képzőművészet megújulási folyamatában. Igen nagy visszhangot keltett a sajtóban például az 1907-es Gulácsy-Márffy kiállítás, a nagybányai neósok műveit is bemutató „Ifjak” tárlat a Könyves Kálmán szalonjában, a Miénk szervezkedése és három kiállítása, a Kéve, a Magyar Művészet Műkereskedés és a Műhely egyesület megalakulása, a Bölöni György szervezte vidéki bemutatkozás-sorozat, a Művészház létrehozása, a Kecskeméti Művésztelep alapítása, az Ifjú Művészek Egyesülete, a Fiatalok 1916-os bemutatkozása vagy a Ma folyóirat kiállítás-sorozata.