Az idei évben az „Emberek és nem frakkok.” A magyar művészettörténet-írás nagy alakjai című tudománytörténeti kézikönyv-projekt megjelentette a második keménytáblás kötetet, közel 500 oldalon, amely az 5-10. kötet összegyűjtött anyagát tartalmazza. Markója Csilla beszámolója.
A Tudománytörténeti Projektcsoport Markója Csilla vezetésével elsősorban az „Emberek és nem frakkok.” A magyar művészettörténet-írás nagy alakjai című tudománytörténeti kézikönyv újabb és újabb köteteinek összeállításával, szerkesztésével és kiadásával foglalkozik, illetve a magyar művészettörténeti historiográfia terén, kiemelten a művészettörténet tanszék múltjával kapcsolatos kutatásokat végez. A kutatócsoport koordinálja közel 100, a művészettörténész és muzeológus szakma területén tevékeny szerző munkáját. A Frakkok tudománytörténeti kézikönyv nemcsak Magyarországon, de a régióban is ritka vállalkozásnak számít, jelentősége messze túlmutat az ország határain.
Több mint egy évtizede jelent meg a kézikönyv első, keménytáblás kötete, ami három, 2006-ban és a következő évben megjelent tudománytörténeti tanulmánygyűjtemény összegyűjtött anyagát tartalmazta és hamar mind a kutatók, mind a felsőoktatás számára nélkülözhetetlenné vált. A száznál is több szerzőt foglalkoztató tudománytörténeti szintézis azóta a 12. köteténél tart. A Művészettörténeti Intézet Tudománytörténeti Kutatócsoportjának iniciatívájára elkezdődött egy szisztematikus kutatómunka, hogy legalább a legnagyobb magyar művészettörténészek pályaképeit és bibliográfiáit összegyűjtsük egy többkötetes kézikönyvbe. A mű tervezett szerkezetét, célkitűzéseit az első előszóban a következőképpen vázoltuk fel: a Frakkokban mai művészettörténészek beszélnek elődeikről, nagy magyar művészettörténészekről, kritikusokról, esztétákról, gyűjteményi emberekről, professzorokról, azokról, akik a magyar művészettörténet-írás 20. századi kezdetei óta alapítói és hivatott művelői a művészettel való, tudományos érdekű foglalatosságnak. Mivel néhány nagy ívű áttekintésen (Zádor Anna, Marosi Ernő) és számos részlettanulmányon túl átfogó monografikus feldolgozása a magyar művészettörténet-írásnak éppúgy nem született, ahogyan nincs magyar művészettörténésszel foglalkozó korszerű monográfia sem, kiadványunkat csupán első lépésnek tekinthetjük egy olyan úton, mely egy fiatal, és ennek megfelelően autonómia-törekvéseivel olykor túlontúl is elfoglalt tudományág önmagára eszméléséhez és kinyílásához vezethet. Olyan korban élünk, melyet alapvetően vizuális természetű kultúra és folyton változó művészetfogalom, továbbá a vizuális megjelen(ít)és kreatív formái és a hagyományos értelemben vett műtárgyak iránti széleskörű érdeklődés jellemez. A művészettörténet-írás tudománytörténete része annak a felsőfokú képzésnek, mely a megnövekedett igény támasztotta új kihívásoknak is eleget kell tegyen. Azon túl, hogy szerettünk volna a diákok kezébe adni végre egy olyan tankönyvet, melyből több tucat magyar művészettörténész munkásságáról (és korszakáról) kronológiai rendben tájékozódhatnak a tömör tanulmányok, pályaképek, a szövegeket követő lexikonszócikk-szerű összefoglalók és a (személyre lebontva) főbb műveket és a recepció válogatott darabjait tartalmazó bibliográfiák segítségével, arra törekedtünk, hogy a megkezdett mélyfúrások kiterjesztésére és folytatására ösztönözzük kollegáinkat és a következő nemzedéket. Az egyes tanulmányokat a tárgyalt művészettörténész pályájának tényszerű összefoglalása, a publikációit feltáró bibliográfia (ha van ilyen), fontosabb műveinek adatai az esetleges újraközlésekkel, és a róla szóló (válogatott) méltatások, kiegészítve néhány lexikon és bibliográfia adataival, követik. Továbbra is úgy gondoljuk, hogy csak miután ezek az alapos pályaképek rendelkezésre állnak, azután lehet az intézményrendszer, a nemzetközi kapcsolati háló és a hatások kérdéseit szélesebb összefüggésekbe, nemzetközi kontextusba ágyazva vizsgálni. Az azóta elhunyt Marosi Ernő professzor intencióinak megfelelően az intézménytörténeti kutatásokat meg is kezdtük egy újabb, a budapesti Művészettörténeti Tanszék történetére fókuszáló, visszaemlékezéseket egybegyűjtő sorozat első két kötetének kiadásával, ami azóta könyv formában is megjelent. Az elmúlt tíz évben számtalan tudománytörténeti forráskiadványt is kiadtunk, a három Gerevich-olvasókönyvtől, Zádor Anna négy kötetben közreadott életútinterjúitól a szintén négy kötetes Wilde János levelezés-kiadásig és Tímár Árpád megkezdett Fülep-összkiadását is sikerült folytatni, ahogy hagyatékából ki tudtunk adni egy kisebb válogatást Dési Huber István leveleiből és tervben van a Kállai életműkiadás befejezése is. A Magyar művészettörténet, magyar művészettörténészek a vészkorszakban című konferenciánk anyaga immár online is elérhető. A Frakkok nagy vállalkozása idén a 11 és 12. kötettel egészült ki, amik a következő tanulmányokat tartalmazzák: A nemrég boltokba került két újabb füzetben a következő tudománytörténeti pályaképek jelentek meg: Radványi Orsolya: Térey Gábor (1864–1927), Papp G. György: Kismarty-Lechner Jenő (1878–1962), Révész Emese: Supka Magdolna (1914–2005), Serfőző Szabolcs: Cennerné Wilhelmb Gizella (1921–1995), Mélyi József: Aradi Nóra (1924–2001), Bubryák Orsolya: Galavics Géza (1940-2023), Boreczky Anna: Wehli Tünde (1943–2019), Kovács Gergely: Czobor Béla (1852–1904), Faludy Judit: Szegi Pál (1902–1958) Mikó Árpád: Détshy Mihály (1922–2007) Szakács Béla Zsolt: Tóth Sándor. (1940–2007) Bollók Ádám: Török László (1941–2020), Klaniczay Gábor: Széphelyi F. György (1949–2014).