I. Az eredeti anyag
ŐRZÉSI HELYE: MOL (különböző fondokban)
ISMERTETÉSE: Ernst Lajos művészeti író, gyűjtő, 1899-től tíz éven át volt a Nemzeti Szalon igazgatója. E tisztében gyűjteményes tárlatokat szervezett, sokat tett a nagybányai művészek megismertetéséĂŠrt. Jelentős magángyűjteménye magyar vonatkozású, a magyar történelemhez, illetve kultúrtörténethez kapcsolódó tárgyi emlékeket, kéziratokat, illetve műalkotásokat (portrékat, történeti témájú képeket, különféle iparművészeti tárgyakat) tartalmazott.1 Nemzeti jellegű gyűjteményét 1912 után Nagymező utcai házában (az Ernst Múzeum épületében) helyezte el, ahol több kortárs magyar művész gyűjteményes kiállításának, illetve francia impresszionisták tárlatának is helyt adott. Művészeti írásait Magyar műtörténeti adatok címmel jelentette meg. 1917-től rendszeresen szervezett aukciókat, ahol egy-egy összetartozó gyűjteményt bocsátott árverésre. 1937-ben bekövetkezett halála után gyűjteménye szétszóródott, kis része közgyűjteményekbe került.
A MOL 1939-ben az Ernst Múzeum gyűjteményéből vegyes eredetű, korú és tartalmú iratanyagot vásárolt meg, mely középkori oklevelektől (jelenleg a MOL Diplomatikai Levéltárában, Q 4 törzsszám alatt), 19-20. századi jeles személyek, közöttük művészek levelezéséig terjedt.2 Ennek az anyagnak a művészettörténeti szempontból fontos tételeiről készültek a cédulák az 1950-es évek elején. Később az eredeti anyagot az MOL-ban átrendezték, nagy részét más fondokba osztották be, így az R 30-as törzsszámú Ernst-gyűjtemény cím alatt ma már csak az 1939-ben megvásárolt anyag katalógusai és jegyzékei találhatók, valamint egy 1973-ban készült konkordanciajegyzék.
II. A cédulák
MENNYISÉGE: 509 darab
KÉSZÍTŐJÉNEK NEVE, A FELDOLGOZÁS IDEJE: Valkó Arisztid, 1951-1953
TARTALMA: Vegyes anyag: Hartenstein Ádám török követ levele (1609), Hollósy Simon, Huszár Adolf, Izsó Miklós, Kossuth Lajos levele Pulszky Ferenchez, Kovács Mihály levelei, Lőcse város határozata Jacobi János aranyműves céhbe való felvétele ügyében. Madarász Viktor, Marastoni Antal, Mészöly Géza, Munkácsy Mihály,3 Paál László, Rippl-Rónai József, Székely Bertalan, Szinyei Merse Pál, Telepy Károly, Than Mór, Zichy Mihály levelei. A levelekben néhány rajz és vázlat is található. A művészek leveleiről gyűjteményünkben mikrofilmek is találhatók az A-X-1 jelzet alatt. A regeszták az eredeti anyag egészének áttekintésével készültek. A cédulaanyag személynévmutató segítségével kutatható.
ELHELYEZÉSE: A levélírók ábécérendjében.
Jegyzetek:
1 Az Ernst múzeum leíró lajstroma. Külföldi mesterek magyar vonatkozású művei. Budapest 1919
2 Áldásy Antal: Az Ernst Lajos által bemutatott oklevelekről (1375-1479) Sz. 29. (1895) 287-288.
Ernst Lajos magyar történeti gyűjteménye. (Magyar Nemzeti Múzeum kiállításai VII.) Budapest 1932
Jakubovich Emil - Rédey Tivadar: Szakértői becslés az Ernst-gyűjteménynek a Postatakarékpénztárnál elzálogosított részéről. Budapest 1934. Gépirat. OSzK Kézirattára, Analecta 2532.
Farkas Zoltán: Ernst Lajos (1872-1937). Magyar Művészet 13. (1937) 195.
Melléklet a M. Kir. Postatakarékpénztár Árverési Csarnoka ⌠az Ernst Múzeum ⌠kiállítási helyiségeiben megtartandó aukciójának katalógusához. Tartalmazza az Ernst-Múzeum könyv-, kézirat- és okmánygyűjteményének jegyzékét. Budapest 1939
Horváth Hilda: Iparművészeti kincsek Magyarországon. Tisztelet az adományozóknak. Budapest 2000, 40-41.
Róka Enikő: Ernst Lajos gyűjteménye és az Ernst Múzeum. In: Maradandóság és változás. Művészettörténeti konferencia, Ráckeve, 2000. Megjelenés alatt.
3 Munkácsy Mihály párizsi műkereskedője, Charles Sedelmeyer 1902-1907 között Ernst Lajoshoz írt 33 levele az MTA MKI Adattárában található (MDK-C-I-84). Az Ernst-gyűjtemény iratainak egy része ugyanitt, az MDK-C-I-37 jelzet alatt található. Ld.: Bánóci Zsuzsa: Soós Gyula művészettörténész hagyatéka. In: MTA MKI Adattára. Budapest 2000, 34.; Pataki Gábor: Kopp Jenő művészettörténész gyűjtése. In: Uo. 58.