I. Az eredeti anyag
Őrzési helye: MOL, T szekció (T 60)
Ismertetése: Az 1770-es években a műszaki munkálatok sokrétűsége és országos kiterjedtsége szükségessé tette az állami műszaki igazgatósági szervezet átalakítását. Ekkor épült ki a kamarai mellett a másik országos igazgatási hatóság a Helytartótanács keretein belül, mely elsősorban a közlekedéspolitika kérdéseivel foglalkozott. Ezzel párhuzamosan a kamarán belül önálló ügyosztályokat szerveztek a hajózási (vízszabályozási) és építési ügyek intézésére.[1] II. József uralkodása alatt, 1783-ban az egyre nagyobb számban zajló műszaki munkálatok szükségessé tették az állami műszaki szervezet újabb átalakítását. A Kamarán belül a korábban meglévő kettő mellett létrehoztak egy harmadik, a földméréssel foglalkozó önálló ügyosztályt.[2]
A MOL Tervtárában T 60 törzsszám alatt a Helytartótanács Levéltárából kiemelt, 1783-1847 közötti, többségében műszaki tervekből (híd- és úttervekből) álló közel 600 darabos gyűjtemény található.
II. A cédulák
Mennyisége: 116 darab
Készítőjének neve, a feldolgozás ideje: Pusztai László, 1974
Tartalma: A cédulák A magyarországi művészet története című kézikönyvsorozat 5. kötete számára készültek.[3] A Helytartótanács felügyelete alá tartozó építési ügyek (gazdasági-és középületek) tervanyaga az 1784-1837-közötti évekből (zömmel 18. századi anyag).
[1] Nagy István: Az 1773. évi ügyviteli reform és az ügyosztályi rendszer bevezetése a Magyar Udvari Kamaránál. LK 36. (1963) 257-295.
[2] Ember Győző: A magyarországi építészeti igazgatóság történetének vázlata (1788-1867) LK 20-23. (1942-1945) 345-375.; Tóth Andrásné Polónyi Mária; A magyar állami műszaki szervezet kezdetei. LK 35. (1964) 207-232.
[3] A kötet kiadatlan kéziratai az MTA MKI Adattárában találhatók. Ld.: Sisa József: A Magyar művészet (1780-tól 1890-ig) című kézikönyv kiadatlan kéziratai. (MK1-C-1-186) In: MTA MKI Adattára. Budapest 2000, 107.