Sorozaton kívül megjelent kiadványok

E kötetben az 1984 őszén rendezett, Johannes Aquila és a 14. századi falfestészet című konferencia anyagát közöljük. A konferencia először adott alkalmat arra, hogy szlovén, osztrák és magyar kutatók vitassák meg a közös művészettörténeti problémákat. Ezek a történeti problémák mintegy megtestesülnek a festő személyében és műveiben. Művei egy, a középkorban egységes, ma határok által megosztott térségben találhatók, személyisége távolabbra vezető kapcsolatok feltételezését engedi meg. Személyiségével, művészetének kérdéseivel, műveinek megőrzésével három ország művészettörténészei és műemlékvédelmi szakemberei foglalkoznak. Valamennyi ország művészettörténetírása önálló tradíciókkal rendelkezik, bennük kutatói iskolák is kialakultak. Ezért a Johannes Aquila műveivel foglalkozó kutatók közös érdeke a különböző megközelítésmódok és értékelési szempontok összeegyeztetése. Ezen túl a kutatói célkitűzéseket színezi az egykori egység gondolati helyreállítására irányuló igény.

Kiadásunk eredeti kéziratát a soproni Liszt Ferenc Múzeum, a Csatkai hagyaték őrzője és gondozója bocsátotta rendelkezésünkre. Szívességükért fogadják köszönetünket.Kiadásunk eredeti kéziratát a soproni Liszt Ferenc Múzeum, a Csatkai hagyaték őrzője és gondozója bocsátotta rendelkezésünkre. Közlésünk nemcsak az 1925-ben készült bölcsészdoktori disszertáció szövegét, de a kézirat eredeti beosztását, elrendezését és jegyzetelési formáját is megtartotta. Csupán néhány, ~ jellel megjelölt helyen hagytuk el a szerzőnek a disszertáció témáját nem érintő, az 1925-ös év olvasójának szánt aktualizáló megjegyzéseit. Ez azonban, eltekintve a Bevezetés egy oldalnyi kihagyásától, mindenütt csak egy-egy mondatot jelent. Ezen kívül a szövegen néhány kisebb, a mai nyelvhasználathoz és helyesíráshoz inkább alkalmazkodó stiláris változtatást tettünk.

A könyv, amelyet az MTA Művészettörténeti Kutató Csoportja állított össze, a címben jelzett korszak jelentősebbnek ítélt tanulmányainak, kritikáinak, publicisztikai írásainak összegyűjtése. Teoretikusok és kultúrpolitikusok (Lukács György, Révai József), művészek (Bálint Endre, Bernáth Aurél, Háy Károly László, Pátzay Pál, Somogyi József), művészettörténészek és műkritikusok (Aradi Nóra, Fülep Lajos, Kállai Ernő, Körner Éva, Németh Lajos, Pogány O. Gábor, Rabinovszky Máriusz, Rózsa Gyula) írásaiból az olvasó egyszerre kapott képet a mai magyar művészetről és a magyar művészettörténeti gondolkodás legújabb kori történetéről

Az MTA Művészettörténeti Kutató Csoportjának jelen Tájékoztatója azt a célt szolgálja, hogy a szakmai közvéleménnyel megismertesse a nagy magyar művészettörténeti összefoglalás előkészítésének első stádiumában, a szintézisfeladat körvonalazása érdekében létrejött tanulmányokat.

Az alábbiakban a 20. század első fele egyik legfontosabb hazai építészeti szaklapjá­nak tartalmi feltárása kerül az olvasó elé. Egy analitikus repertórium, melyben a folyóirat építészeti tárgyú írásai és hírei időrendben és rovatok szerint rendezve tanulmányozhatók. Az összeállításban a különböző cikkeknek nem csupán felsorolása található meg, hanem (analitikus repertóriumról lévén szó) az egyes írásoknál azok rövid tartalmi kivonata, vagy az ott említett személyek és helyek neve is olvasható.

Szabó Júlia tanulmánykötete a XIX-XX. századi képzőművészet egyik sajátos műfaját, a tájfestészetet tárgyalja ikonológiai és műfajtörténeti szempontok szerint. Az első tanulmány az antik romok jelentéseit kutatja a XIX. századi magyar festészet történetében – az egyetemes művészeti párhuzamokra és az írott forrásokra utalva. A második egy évezredek óta különös, misztikus tisztelettel övezett fa, a cédrus jelenlétével foglalkozik az eurázsiai kultúrkörben. A harmadik tanulmány a történeti tájfestészet korszakait tekinti át, a negyedik pedig egy transzcendens motívum, a „lélekvirág” egyetemes és magyar írott-ábrázolt emlékeit elemzi.

Kezdetben az archeológia tudománya egyesítette magában azokat a stúdiumokat, amelyekből a modern régészet és a művészettörténet tudománya is leszármazott. De vannak olyan történeti korszakok, amelyekre nézve az archeológiái megközelítésmód ma is döntő fontosságú, mivel a művészettörténeti értelmezés nem ragadhat meg közvetlenül műalkotásokat, csak a történeti és régészeti forrásokból nyert gondolati rekonstrukciókhoz férhet hozzá. Ilyen rekonstrukciókon alapul középkori és reneszánsz kori művészetünk történetének legnagyobb és talán legfontosabb része. Ezért kell különösen megbecsülnünk az elpusztult régi épületeinkről és azok díszítéséről tanúskodó kőfaragvány-töredékeket.