A Magyar Tudományos Akadémia Művészettörténeti Tudományos Bizottsága 2024. november 20-án, szerdán 16 órakor a Humán Tudományok Kutatóháza (Cím: 1097 Budapest, Tóth Kálmán utca 4.) K011-12-es tárgyalótermében adja át az „O P U S M I R A B I L E”-díjakat a 2021-ben megjelent publikációkra. Az elismerést Intézetünkből az egyszerzős tanulmányok, monográfiák kategóriában Hornyik Sándor, Nagy Eszter és Aknai Katalin publikációi, a többszerzős művek kategóriában Markója Csilla és Róka Enikő közreműködésével létrejött publikációk kapták.
A PPKE BTK Társadalomtörténeti Kutatócsoportja, a Történettudományi Doktori Iskola, valamint a HUN-REN BTK TTI – NEB – PPKE kooperációjában működő Vallásgyakorlás, katolikus ellenállás a kommunista diktatúra idején kutatócsoport konferenciát rendez az Egyházközségi képviselőtestületek történetei a ‘rövid 20. században’ címmel 2024. november 11-én, hétfőn. A konferencián előad intézetünk tudományos munkatársa, Lantos Edit "Az egyházközségek „dolgozó népe”. Az 1945 utáni római katolikus templomépítések (hatalmi) játszmái" címmel.
2024. november 27-28-án a RANN (Réseau Art Nouveau Network) nemzetközi szimpóziumot tart Brüsszelben, melynek címe „Bringing Art Nouveau heritage back to life: theory and practice in restoration. From the Venice Charter to the Turin Declaration”. A november 28. délutáni kerekasztal beszélgetésen részt vesz Sisa József, intézetünk professor emeritusa, a szimpózium tudományos bizottságának tagja.
2024. szeptember 27-én, pénteken délután 16 órától kerül sor a Kutatók Éjszakájára a HUN-REN Bölcsészettudományi Kutatóközpontban. A részletes program elérhető a Katt(anj) a tudományra projekt honlapján, illetve a Kutatók Éjszakája hivatalos oldalán. A Művészettörténeti Intézet programjai.
2024. szeptember 15-én, 10 órakor Tatai Erzsébet tart tárlatvezetést a szentendrei Ferenczy Múzeum Finom életek – A gyűjtemény diákszemmel című kiállításán.
Cím: 2000 Szentendre, Kossuth utca 5.
Az MTA Pszichiátriai Művészeti Gyűjtemény 2024. július 30 és augusztus 25 között zárva tart.
2024. szeptember 29-ig látható a Hidden Worlds Expanding, Eastern-European Outsider Art című kiállítás, ahol a gyűjtemény 39 képpel szerepel.